KMN: vasárnap vége lett, várjuk a következőt

A Budapesti Operettszínház Csárdáskirálynő című előadásával vasárnap este véget ért az idén nyolcadik alkalommal megszervezett Kolozsvári Magyar Napok. A főtéri nagyszínpadon bemutatott produkció kezdése előtt ünnepi záróbeszédet mondott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Gergely Balázs, a fesztivál főszervezője.

„A Kolozsvári Magyar Napok mára már egész Erdély legnagyobb kulturális fesztiváljává vált, melyen nemcsak a kincses város, de az egész erdélyi közösség megmutatkozik” – kezdte beszédét Potápi, majd hozzátette: az erdélyiség mibenlétéről sokan sokféleképpen szóltak már, s ezt segít évről évre megérteni Kolozsvár e rangos rendezvénye is. „A magyar államiság itt, az Erdélynek nevezett tündérkertben, mai napig megmaradhatott, s ennek legfőbb oka, hogy annak lakói a történelem során mindig készek voltak az áldozatvállalásra. Köszönet illeti őket ezért, miként köszönet illeti e rangos rendezvény szervezőit is az elvégzett munkáért” – jelentette ki Potápi. A politikus arra kérte a jelenlévőket: továbbra is vállaljanak szerepet „közös dolgaink alakításában”.

„Felemelő, különleges és szimbolikus hetet zárhatunk. Az elkövetkezőkben azért kell dolgozzunk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok alatt megélt csoda a hétköznapok valóságává váljon. A most bennünk élő ünnepi hangulatot – amiért egy héten keresztül öröm volt Kolozsváron magyarnak lenni – az év többi részében is meg kell tartanunk” – jelentette ki Oláh Emese. Kolozsvár alpolgármestere hangsúlyozta: egymás megbecsülését nem szabad egy hétre korlátozni, ugyanakkor a közösségért folytatott mindennapi munka során kevesebb pátoszra és több konkrét cselekvésre van szükség.

„Bár nagyon elfáradtunk, ez a fáradtság a sportolók fáradtságához hasonló. A rendezvény elején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy méltó módon ünnepelhessük meg augusztus 20-át, nemzeti ünnepünket, és kincses városunk születésnapját. Jelentem: az elmúlt nyolc nap során sikerült teljesítenünk ezt a célt, s ehhez szükségünk volt szervezőink, önkénteseink és támogatóink segítségére is, akiket ezúttal is köszönet illet” – mondta Gergely Balázs. A Kolozsvári Magyar Napok főszervezője hozzátette: bár a fesztivál elején – újságírói kérdésre válaszolva – azt nyilatkozta, hogy leginkább a rendezvény végét várja, a záróünnepség kezdetén már bátran mondhatja, várakozással tekint a következő Kolozsvári Magyar Napokra, melyet jövőre augusztus 19–25. között szerveznek meg.

Az elmúlt egy héten több tucat helyszínen, Kolozsvár legjelentősebb terein, utcáin és sétányain több száz kulturális programot, koncertet, kiállítást és bemutatót tartottak. A Kolozsvári Magyar Napokon történtekről bővebben olvashatnak a www.magyarnapok.ro internetes oldalon, valamint képes beszámolókat találhatnak a www.facebook.com/magyarnapok címen.

A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája