Sörudvar: az ízek kavalkádja

A sörudvar az a hely, ahol észre sem veszed, hogy igazából lassan beköltöztél.

A 8. Kolozsvári Magyar Napokon a tavalyi Olimpiai Udvar a sörfogyasztók legkedveltebb helyszínévé változott, ugyanis az idei kiadás folyamán a Magyar Kézműves Sörök Udvarának keresztelt téren nyitotta meg sörcsapjait a Fóti Kézműves Sörfőzde. A változatos kínálatot lehetetlen bemutatni egyetlen szövegben, nekem 12 különböző csapoltat sikerült összeszámolnom, de szinte biztos vagyok benne, hogy volt még több is (az üveges sörökről nem is beszélve, amit akár későbbi fogyasztásra is hazavihettünk). Szűretlen, láger, gyömbéres, ipa, apa, ízesített, legyen akár szőke, barna vagy fekete, nem hiszem, hogy van olyan sörszerető ember, aki nem talált legalább egy kedvencre. A legtöbben talán a meggyes sörbe szerettek bele, én a Geishához tértem vissza sokszor.

A sörcsap mellett érdeklődve megtudtam, volt olyan este, hogy 220 L csapolt sör fogyott el (gondoljunk csak bele, az azért mégiscsak 550 sör). A fogyasztókat két kategóriára lehetne osztani: akik tudatosan tértek be, azok többféle sört is kipróbáltak, kísérletezgetve, mások meg vagy egynél maradtak végig, vagy csak annyit mondtak, „adj egy sört, szőkét”. A Fóti, Monyó, Big Foot és Horizont gyártók söreiből vasárnap délutánig több mint 2500 liter fogyott el, ami, valljuk be, nem kis teljesítmény. A hétvégi teltházas buliknak pedig elmaradhatatlan kellék volt egy-egy kézben tartott pohár az udvaron. Ráadásul minden 10. sört ingyen fogyaszthattuk el.

Gödri Csilla