Evilági – Zenerege

A 2011-ben Sepsiszentgyörgyön életre hívott együttes énekelt versekkel, népdalfeldolgozásokkal és saját szerzeményekkel törekszik tartalmassá tenni fellépéseit. Az elmúlt évek alatt – gyermekeknek és felnőtteknek szóló műsoraikkal – ellátogattak Magyarországra, Délvidékre és Erdély számos településére.
Hatodik lemezük, a Zenerege című, melyet a Székelyföldi Legendáriummal és László Noémivel közösen valósítottak meg, dalokban örökíti meg a székelyföldi székek egy-egy legendáját vagy mondáját. Az énekek által képzeletbeli utazásban lehet részünk, így -többek között- ellátogathatunk az Ika várához, az Óriáspince-tetőre, a Súgó-barlangba, megismerhetjük Maros és Olt történetét, valamint olyan nagyszerű hősökről is hallhatunk, mint Csergő Kata és Szent László.

Előadják:
Babos Szélyes Margit – ének
Gábor Szabolcs – szopránszaxofon, klarinét
Oláh-Badi Alpár – basszusgitár
Orbán Ferenc – ének, gitár