Simó Annamária és zenekara

Simó Annamária önálló lemeze 2016. októberében jelent meg Ami átvisz címmel. A lemez magyarországi és felvidéki zenészek közreműködésével jött létre. A dalokat Horváth Ádám, balassagyarmati dobos írta,  akivel az énekesnő először Székelyudvarhelyen találkozott. Horváth akkoriban Varga Miklós és Homonyik Sándor zenekarában dobolt, a későbbiekben ebből a barátságból sok közös dal születet. Mivel Annamária az évek során több formációban is énekelt, egy idő után úgy döntött: belevág saját zenekarába. Az A hosszú évek óta cimű dalukkal 2017. november 11-én, 25 év feletti kategóriában megnyerték az Erdély legszebb dala versenyt, amely sok új lehetőségeket hozott számukra. A zenekar pop-rock zenei műfajt képvisel, azonban feldolgozásokat és saját dalok is játszanak

A zenekar tagjai:

  • Hadnagy Attila –  basszusgitár

  • Deberczi Norbert – dobok

  • Nagy Mihály – szóló gitár

  • Tamás Zalán – billentyűk

  • Simó Annamária – ének