A középkori Kolozsvár lakossága nem haladta meg a tízezer főt, ám a mai város területén számos kis, dinamikusan fejlődő település volt, melyek emlékét máig őrzik a helységnevek – hangzott el Wanek Ferenc geológus előadásában, a Kolozsvár Társaság székhelyén. A településhálózat kutatása a történeti múltban tárgyalva a történeti földrajz részét képezi, és több módszer is létezik az eltűnt települések azonosítására – mondta a szakember. Szerinte egy település jóval régebbi eredetű lehet az első okleveles említésénél, hisz egy falu csak akkor épített templomot, amikor már életerős közösség élt az adott helyen. „Sajnos a tatárjárás előtti okiratállomány rendkívül szegényes. Az Anjou-kortól kezdődően már javul a helyzet e téren, viszont az egyházi tulajdonban lévő településekről továbbra is kevés a fennmaradt dokumentum, mivel ezek kapcsán ritkák voltak a vitás, peres ügyek. A nemesi tulajdonú települések viszonyait sokkal több peres ügylet jellemezte, így az oklevelek többsége ezekhez köthető” – magyarázta.
Az eltűnt településeket okiratilag ismert települések szomszédságbeli alapú megközelítése, középkori határjárások térképi követéséből adódó topográfiai pontosítások, a környék vízrajza és felszíni formavilága, régi térképek feliratainak és úthálózatának vizsgálata, terepbejárás, az élő és történelmi helynévanyag és személynév alapú helynevek révén lehet azonosítani. Wanek Ferenc három, hozzá köthető azonosítási esetet vázolt előadásban, Bongárt, Nádastelte és Szentbenedek vonatkozásában.
Az eddigi értelmezések Bongártot a Beszterce megyei Szászlekencéhez tartozó Szászbongárd településsel azonosnak vélték. Wanek szerint a két Bongárdi nemesi família családi, birtokosi és társadalmi kapcsolatai annyira elütnek, hogy okkal lehet feltételezni, két teljesen különböző településről van szó. A Kolozsvár határában található Bongár-forrás és Bongár-patak is utal településnévre, és fontos hangsúlyozni, hogy ez az egyedüli településnév Kolozsváron, ami a szászokhoz köthető. A Baumgarten szó németül gyümölcsöst jelent, és a korábbi Kolozsvárhoz kötődő birtokterületen, a szászok betelepülésekor születhetett a falu. Jelenleg itt szántóföldek találhatók, a helynevek őrzik az egykori falu emlékét.
Nádastelek Bongárthoz hasonlóan eddig soha nem azonosított település volt, és rendre Magyarnádassal tévesztették össze. Holott egyértelműen rá vonatkozik egy 1343-as keltezésű határjárás, ami kizárja a Magyarnádassal való azonosságot. Wanek Ferenc elmondta: a tatárjárás után az eltűnt, kihalt településeket illették a telek szóval, míg a török kor után ennek helyét a puszta vette át. Ebből következik, hogy Nádastelek már az 1241-es tatárdúlás előtt létezett. Az idősek szóbelisége a középkorban és kora újkorban okmányértékű volt.
Szentbenedeket a történészek korábban Szelicse határába, Kolozsmonostor nyugati határába helyezték. Wanek Ferenc a középkori határok beazonosításával, a kolozsmonostori apátság birtokjeleinek azonosítása és a határbejárás után egy Remete-domb nevezetű hely környékén azonosította a települést. „A környék útja egy csomópontban összpontosulnak, a megnevezés utalhat arra, hogy ott kolostor volt valamikor, valamint az útszéli feszület és a domb felszínén található tájidegen kövek is település nyomaira utalnak” – vázolta.
Kajántó, Nádaskóród, Papfalva, Kisbács, Szucság, Szamosfalva, Szentpéter, Kolozsmonostor, Dezmér, Szászfenes, Kisbács, Kolozstótfalu, Erdőfelek, Györgyfalva a középkortól folyamatosan élő települések Kolozsvár környékén. Ezek közül többek már a középkorban beépültek Kolozsvárba, és legtöbbjük már a XI–XII. században létezett. Kolozsvár környékén és a város belterületén pedig 19, mára eltűnt település létezett: Szentiván, Nádastelek, Órát, Bóc, Óbóc, Bongárt, Lomb, Gorbó völgye, Magyartótfalu, Szentbenedek, Oláhgobró, Magyardezmér, Szopor, Ondó/Tarcsaháza, Sáság, Soma, Szentgyörgy, Felekfarka, Bőnye.
Wanek Ferenc említette még Szamosszentmiklóst, melynek első írásos említése 1280-ból való, de szerinte a templomi szentségneve alapján korábbi keltezésű lehet. Középkori templomában helye nem ismert, korábbi neve kideríthetetlen. A középkorban a Mikola nemzetség birtoka volt, a XVII. század elején pusztafaluként tartják számon, a XVIII. században pedig Pusztaszentmiklós néven települt újra.
A korai magyar időkben számos település örökölte a nevét, ilyen például a szláv eredetű Lóna, Gorbó. De találunk személyneveket: Bács, Bóc, Bot, Bőnye, Dezmér, Ondó, Soma, Szopor, valamint mesterségneveket is: Bocsor, Lóna. A természeti környezet is inspirálta a névadást: Eperjes, Felekfarka, Répa, a népnevek: Bolgár, Tótfalu, Szászfenes, valamint a templomi szentségnevek: Szentpéter, Szentiván.
A Kolozsvár és környékén feltételezhető középkori települések száma tizenegy: Szentpál, Bocsor, Répa, Szentjános, Farkas, Lóna, Szentpál, Eperjes, Szentjakab, kettőnek nem ismeretlen a neve. Bocsor a bocsár szóból jön, jelentése pohárnok, az ispánsági várhoz tartozó, borászattal foglalkozó szolganépek faluja lehetett. Eperjest három, XIII. századi okirat is említi, mint a kolozsmonostori apátsághoz tartozó birtokot, ám ezek hamisítványok. Egy 1427-es keltezésű, hiteles oklevél, Antal apát összeírásában viszont szerepel mint elpusztult apátsági település. Wanek Ferenc szerint Eperjest is Kolozsvár mellett kell keresni, hiszen a helynév mint településnév gyakori, akárcsak az Eperjesi családnév Kolozsváron, és Eperjes utcanév is található. A geológus egy, a Györgyfalva és Pata között található, egykori sóbányáról is említést tett, amelyet a mai helynevek és egy 1366-os okirat is igazol. A sóbánya Károly Róbert idejében már nem működik, hisz uralkodásától kezdődően egy sóbánya sem maradt nemesi tulajdonban. A szakember elmondta: a középkorban sokkal nagyobb volt a településsűrűség, összesen 40 településről van tudomásunk, ebből 24 templomos, kicsik és közeliek voltak.
