Erről beszélgetett négy fiatal, különböző felekezetű lelkész a 450 éves erdélyi vallásszabadság ürügyén.
Nem történészek, hanem Takó István katolikus plébános, Kerékgyártó Imola evangélikus, Dávid István református és Rácz Norbert unitárius lelkész ült össze csütörtökön beszélgetni a Szabad Pont sátorban Vallásszabadság négy szólamban címmel. Így nem a 450 éve deklarált erdélyi vallásszabadság felekezetekre gyakorolt történelmi hatásairól esett szó, hanem arról, hogy nekik mit jelent a szabadság 2018-ban vallási, keresztény környezetben.
A kérdéseket Rácz Norbert dobta fel, a többiek igyekeztek válaszolni, továbbgondolni és semmiképp sem gyorsan leütni a labdát. Sokkal inkább ez, mint az előre meghirdetett interaktív jelleg vonta be a hallgatóságot, amely úgy is kitartott a végéig, hogy sokaknak már nem jutott ülőhely a sátorban.
Kiderült, személyes kapcsolatukban a négy pap már rég meghaladta a felekezeti ellentéteket, korábban rendszeresen találkoztak, beszélgettek, most csak a nyilvánosság volt számukra új. Ezért valószínűleg egymásnak nem sok újat mondtak, mi viszont megtudtuk, hogy
- Takó Istvánnak a szabadság spirituális megközelítése jelent sokat, az, hogy a szabad döntés képessége az istenképűségből származó emberi méltóságot szolgálja;
- Kerékgyártó Imolának azt, hogy akár ellenszenvei, előítéletei félretevésével is segítsen, ha kell, számára ez a szolgálat lényege is;
- Dávid Istvánnak pedig a hétfőt juttatja eszébe, ami a lelkész szabadnapjaként számára a nyugalom, a szeretteivel, kölcsönös figyelemmel töltött együttlétet, ennek spirituális tartalmát jelenti.
A szabadság az egyházi és tágabb, keresztény gondolkodásban egyáltalán nem problémátlan fogalom és témakör, és a lelkészek nem zárkóztak el ennek a problémacsomagnak a nyitogatása elől. Már Pál apostol is viaskodik vele, indította Rácz Norbert, majd Szent Ágoston adott ijesztő, mert egyáltalán nem kényelmes értelmezést neki (Az igazság szabaddá tesz), Luther és Kálvin is kereste, mit jelent az, hogy az ember felszabadul, megigazul, folytatta Takó István plébános. Takó szerint életbevágó az, hogyan tudok szabaddá válni a bűneimtől, a külső és belső kényszerektől.
Úgy véli, a mai, modernitás utáni világ és ennek popkultúrája szívesen leválasztja a szabadságról a felvilágosodásban még erősen hangsúlyozott párját, a felelősséget, de a mindentől szabadnak lenni programja bukásra van ítélve, mert a kötődés mélyen emberi szükséglet, kötődni akarunk az emberekhez, közösségekhez, Istenhez. Nem tudunk jól kötődni, ha teljesen szabadok akarunk lenni, mondta, de egyetértett azzal a hozzászólással is, hogy azért sem tudunk jól, egészségesen kötődni, mert nem tanítottak meg rá minket, míg a popkultúra azzal segít, hogy széles körben elfogadottá teszi, hogy erre a mélyen személyes problémánkra merjünk szakszerű, terápiás segítséget kérni. A kötődési problémák a leválást a szülőkről és a felnőtté válást is megnehezítik, amely mostanában az előző korokhoz képest elhúzódik, magyarázta.
A szabadságnak az az oldala is megragadható, hogy mire vagyok szabad: felelősséggel és feladattal ruház fel, idézte fel Pál apostol leveleit Kerékgyártó Imola is, Dávid István pedig azt az egzisztenciális oldalát hangsúlyozta, hogy akár társadalmi struktúrák, azok igazságtalansága ellenében is szabadok tudunk lenni, ahogy az első emberpárnak is szabad volt ennie arról a bizonyos fáról olyan értelemben, hogy „nem csapott le rá az istennyila”.
„Szabadság, te szülj nekem rendet” – idézte a református lelkész József Attilát, evangélikus kollégája pedig úgy foglalta össze az emberi szabadságvágy paradox voltát, hogy szabadságra és a tízparancsolatra egyaránt szükségünk van.
Termékeny, mert sok hallgatói hozzászólást hozott az egyház fejlődésének, reformálódásának kérdése, amelyet négyen négy különböző módon élnek meg. Míg Kerékgyártó Imolának nem okoz különösebb gondot összeegyeztetni egyházának alapelveit személyes hitével, a lassú fejlődés pedig gondolkodási időt biztosít, addig Dávid István úgy látja, egyházának reakcióideje halálközeli állapotot mutat, legalábbis ami a társadalmi beágyazottságát illeti. A kérdés és a válasz élét – legalábbis most a Szabad Pont sátorban – a protestantizmus egyik alapvetése, a semper reformanda küldetésének említése oldotta fel.
A hallgatóság kitartása, reakcióinak mennyisége és minősége egyaránt azt mutatta, reális igény van Kolozsváron hasonló nyilvános beszélgetésekre, ahol a meghívottak és a közönség is hajlandó továbblépni egyéni, közös és közösségi problémáink felszínes megfogalmazásain, amelyek megoldási lehetőségek helyett a problémákat inkább közhelyekkel fedik el és termelik újra.
