A perzselő napsütés elől színes babzsákokra menekülni az árnyékba és csendben átadni magunkat a mesének – ilyen, ha kilépünk a rohanó világ pörgéséből és újraéljük gyerekkorunk meséit. Ez, és sok más történt a csütörtök délelőtti interaktív meseelőadáson, ahol a Görömbő Kompánia, mozgósítva a nézőközönséget, elénk tárta a már olyan jól ismert Mátyás király aranyszőrű báránya történetét. Tévedés ne essék: nem csak hallgattunk egy mesét, és elképzeltük magunkban, hogy Mátyás hogyan lesz mérges, mikor eltűnik a kis aranyszőrű bárány, vagy hogy indul útjára a juhász búsan keresve a király kedvencét. Mi önmagunk, a nézőközönség voltunk részei e kedves történetnek saját színészi technikánkat és önfeledt gyermeki énünket használva.
A gyerekek izgatottan ücsörögtek szüleik ölelésében vagy a színes, puha ülőhelyeken, ahol aztán a későbbiekben hangos nevetés és temérdek taps üdvözölte a mesemondót. Az előadás elején a mesemondó felvázolta Mátyás király udvarának környezetét, az aranyszőrű bárány megjelenéséig. Ekkor még sem a kicsik, sem a nagyok nem sejtették, hogy egy egész színház tör majd ki a Bánffy-udvarban.
Habár kezdetben csak a mesemondót láttuk, a későbbiekben megjelent a juhászlegény is: a közönségből kiválasztott kisfiú mesterien előadta a gondos juhász szerepét, már-már elhitetve velünk, hogy valóban ő a mese elképzelt főhőse. A történet bonyodalmas, de színes alakulásával egy időben több és több néző csatlakozott a kialakuló produkcióhoz – nem mintha lehetett volna más választásuk, hiszen a mesemondó, hogy senkit se hagyjon elaludni a kényelmes babzsákokon, állandóan újabb és újabb személyeket hívott a „deszkákra”.
A frappáns beszédstílus és a mókás szereplés egyvelegében idővel mindannyian azt éreztük: sem a közönség, sem a mesemondó, sőt még a hirtelen beválasztott, mit sem sejtő meseszereplők sem kívánják a mese végét. Így mentünk haza, ki-ki egy apró töredékkel a szívében, gyerekkora meséjét újraélve.
