A turistáktól hemzsegő, rendezvényektől, eseményektől folyamatosan pezsgő Kolozsvár a nők városa is. Olyan nőké, akikről méltatlanul kevesebbet tudunk vagy alig beszélünk róluk.
Egyed Emese irodalomtörténésszel négy ilyen összetett és igencsak figyelemre méltó nőalak nyomait kerestük Kolozsváron – csütörtök délelőtt. Az EME székházának előadóterméből indítva a sétát, egykor a szomszédos házban lakó Vass Ottíliáról hallhattunk, akit az utókor oly keveset említ. A 19. században élő kolozsvári nő nemcsak költő, műfordító, de jelentős gyűjtő volt és a város jótevője is. Értékes könyvtárát egy szászsebesi iskolára hagyományozta, a nevét viselő házat pedig az Erdélyi Múzeum Egyesületre hagyta, amit az egyesület próbál visszaigényelni. A nagy formátumú, művelt Vass Ottília házában korának jelentős irodalmi szalonja is működött. Élettörténetét nagybátyja, Gyulai Lajos bejegyzéseiből és id. Kántor Lajos róla írt tanulmányából ismerhetjük meg.
Ezután a Kolozsvárhoz is kötődő, gyakran csupán költőfeleségnek titulált Szendrey Júlia kolozsvári tartózkodásának színhelyeit kerestük meg. A népes hölgykoszorúval először a közismert Biasini szállóhoz vonultunk, ahol emléktábla őrzi a beszédes „Petőfi Sándor és neje”(!) ott tartózkodását. „Így kezdődik a felejtés!” – jegyezte meg Egyed Emese, a csupán „neje” jelzésre utalva. A nászútján Kolozsváron járó, majd a férj elvesztését követő hol reménykedő, hol kétségbeeső keresés idején visszatérő Szendrey Júlia naplófeljegyzéseiből felolvasva próbáltuk valamelyest az akkori Kolozsvár hangulatát elkapni a forrósodó, nyüzsgő belvárosban sétálva a Szentegyház utca 17. szám alatti Szathmáry Pap házat is érintve, ahol szintén megszállt.
Újfalvy Krisztina költőről is keveset tud a ma élő. Virág Benedek, Csokonai, Kazinczy kortársának rímekbe szedett, bohókás leveleiből kaphattunk ízelítőt egy felolvasás erejéig, aki sose vette annyira komolyan az irodalmat, hogy merevvé váljanak a formák nála, tudtuk meg az irodalomtörténésztől. A költőnő több verséből is nóta lett. Kolozsvári tartózkodása idején ő a Karolina téri Petrichevich-Horváth házban szállt meg a mai Erdélyi Történeti Múzeum épületében.
A 18 és 19. századi nőalakok után a 20. században élő és munkásságát folytató, közelmúltban elhunyt Gyimesi Éva emlékezetével zárult a több mint két órás séta az bölcsészkar épületében. Itt tanult és dolgozott a nyelvész, irodalomtörténész, akinek nevéhez fűződik a Láthatatlan Kollégium alapítása, a ’89 előtti tanári kihelyezések elleni küzdelem. A rendszerváltást követően politizált, de csalódva a politizálás intézményi formáiban, a közelmúlt megértése felé fordult, szekusdossziék tanulmányozásával kezdett foglalkozni, melyről könyvet írt. Egyed Emese szerint ideje lenne elkezdeni a Gyimesi Éváról való beszélgetést.
