Pásztor Emese, a BÁV Akadémia művészettörténésze, az Iparművészeti Múzeum textilosztályának vezetője tartott előadást Textilművészet Hunyadi Mátyás korában címmel. Az előadás az igazságos király udvarába kalauzolta el a közönséget, leírásokkal és illusztrációkkal alátámasztva az egykori királyi és udvari viseletet.
Mátyás király, habár nagy művészetpártoló volt, később pedig kifinomult érzékkel fordult a divat és a textíliák irányába, nem volt elég megfontolt a következő generációkra nézve: sajnos az egykori udvari ruhák, palástok, zekék, humanista köpenyek nem őrződtek meg a királyi kincstárban. A forrásokban fennmaradt leírásoknak köszönhetően azonban körvonalazható, hogy milyen divatot követtek a királyi udvarban, valamint az, hogy milyen hatásokra alakult a ruhák szabása, mintázata, díszítése. Néhány ruhanemű azért mégiscsak megmaradt az utókor számára: ezeket az egyházi öltözetekben találjuk, köztük palástok, faliszőnyegek, párnák formájában.
A kevés fennmaradt tárgyi emléket Budapesten, Veszprémben, Kalocsán, Esztergomban és még néhány más településen őrzik. Képi forrásokat jelentenek a festmények, amelyek ebből a korból származtak, valamint a nemzetközileg is ismert korabeli alkotások, amelyek megkönnyítik a textilművészet-kutatók dolgát a Mátyás-kor feltérképezésében.
Európában a XI. században alakultak ki művészeti központok, amelyek két egységre tagolódtak: egyházi és világi szerepkörökre. Idővel az uralkodók, köztük Mátyás számára is fontossá vált, hogy önmagát mint a magyarok vezetőjét megkülönböztessék öltözékében, és kövesse – az általa sosem látott – Itália divatját. Ennek következtében ruháit a firenzei Mediciek, és a ferrarai hercegek stílusvilága ötvözte. Habár nagyon sokáig Mátyás-udvarát a reneszánsz tiszta jegyeivel illették, a későbbi kutatások kimutatták, hogy a későgótika is megjelenik stílusában. A reneszánsz vonal Beatrixszal kötött házassága után jelent meg a király életében.
Ruhatárában és a palotában található kárpitok, faliszőnyegek, párnák stílusában sem találhatunk egy egyértelmű vezérelvet: a XV. századra jellemző palmetta díszítmények voltak különböző selyemszöveteken, amelyek később gránátalmamintát tartalmaztak, de jellemző volt a selyembársony jelenléte is, és a speciális szövőszékeken készülő festett velencei, firenzei és genovai selymek. Az előadáson kiderült: néha nagyon nehéz megkülönböztetni a selymek eredetét, azonban a firenzei szélein elhelyezett fehér-zöld csíkozás egy tipikusan behatárolható stílusjegy. A XV. század második felében az iszlám hatás is megjelent a ruhákon, egyre gyakoribb lett az oszmán-török szövet, valamint az eddig is használt fémfonal szálak (arany, ezüst színű) jobban kezdtek dominálni. Tudjuk, hogy arany- és ezüstdíszítéssel damaszt vagy atlasz élénk ruhát viselve dolgoztak a szolgák, a zenészek és a táncosok. A ruhák festéséhez Indiából származó indigót is felhasználtak, amelyek legtöbbször zöld, fekete és barna színekkel társultak. A barna és a fehér szín meglehetősen ritka volt, és költséges: a barnát vasoxid színezésével érték el, a fehéret pedig fémsó felhasználásával, amely sajnos erősen korrodálja a szövetet. Természetesen igaz a magyar népmesékből ismert piros palást képzete is: Mátyásnak volt piros palástja, amelyet bíbortetű felhasználásával festettek.
Habár nem maradtak fenn kézzel fogható, bármikor felpróbálható ruhadarabok, mi, akik jelen voltunk az előadáson, végigjártuk képzeletben a Mátyás-udvart, magunk előtt látva a díszes öltözetet és a vidám színekben pompázó faliszőnyegeket.
