Két kategóriában is győztest hirdettek a IV. Erkel Ferenc Sakknapokon

Évről-évre erősebb a mezőny a Kolozsvári Erkel Ferenc Sakknapokon, ahol idén már két kategóriában is pontozták a versenyzőket. A 29 fő részvételével megtartott hétfordulós, svájci rendszerű rapidversenyen a profi játékosok pontjait külön számították, így az abszolút összevetésben Dan Ambru lett az első, 6 ponttal. Őt Helmer János követte 5,5 ponttal, míg a harmadik helyezett Alin Marcu lett, 5 ponttal. Az amatőr dobogósok kapták a kupákat, ebben az összesítésben holtverseny alakult ki az élen, Kedves Lóránt és Nagy Elek, az Erkel Ferenc Sakknapok főtámogatója egyaránt 5 pontot szereztek, de a kritériumrendszer alapján Kedves Lóránt lett az első, míg a harmadik helyet Vajda Mihály szerezte meg, 4,5 ponttal.