Ismételten megszervezték a magyar szakosok találkozóját a Bölcsészettudományi Karon. Az idei volt a negyedik kiadás, a szervezők azt ígérték, nem csak a magyar szakosok számára lesz érdekfeszítő a találkozás. Igazuk volt, ugyanis a programkínálatból bárki könnyedén megtalálhatta a magának valót, aki pedig „laikusként” jött el, ugyanúgy élvezhette az előadásokat. Az esemény 10-től kezdődött pénteken, Szilágyi Zsófia egyetemi tanártól tudhattunk meg többet az érettségi találkozókról a magyar írók műveiben. Ezután Hermann Zoltán és Jakab Villő Hanga beszéltek alternatív pedagógiai módszerekről. Ezt követően, a színház és irodalom kapcsolatáról tartottak kerekasztal-beszélgetést, a meghívottak, Tompa Andrea színikritikus és Székely Csaba drámaíró beszámoltak aktuális problémákról, nehézségekről.
Székely Csaba a színházak kapcsán elsősorban azt nehezményezte, hogy a színházi kultúra nem a kortárs szövegekre, hanem kortárs rendezőkre épít, szerinte a közönséget új folyamatokba kellene bevonni. Tompa Andrea ehhez kapcsolódva elmondta: ő a ’80-as években fejlődő, világmegértést elősegítő színházat látott. Kifejtette, hogy az újítások behozatala sajnos nem olyan egyszerű, mivel az aktuális politikai hatalomnak mindig szüksége lesz a színházra, irodalomra nézeteinek kommunikálására, így egy kvázi csatamező alakul ki. Hozzátette: a színház politizáló intézmény, abban az értelemben, hogy reflektál helyzetekre, jelen van a közösség életében. Nem kell és nem is jó, ha függetleníti magát ettől, viszont fontos, hogy ne politizáljon. Székely Csaba ehhez kapcsolódott: szerinte azt kellene elérni, hogy a színházi folyamatok függetlenedjenek a politikától, és a hatalomnak sem kellene nyomást gyakorolni rá. Úgy véli, az az igazi kortárs színház, ami beszél arról, amiben vagyunk.
Ezután a meghívottak a saját munkájukkal kapcsolatban osztották meg tapasztalataikat. Tompa Andrea azt mesélte, hogy ő nem igazán alkalmas a közösségi alkotási formára. Gondolkodott már más formátumokban, de nem szeretné feladni a kritikaírást, szerkesztést. Székely Csaba mondanivalóját színházban tudja leginkább visszaadni, mert az ő igazságai színpadi igazságok, amelyek nem működnek máshol.
A továbbiakban a színikritika jelentőségéről beszéltek. Andrea elmondta: itthon nehéz a kritika helyzete, nincs felület, ahová írni lehet, és a szakemberekből is kevés van. Hiányzik a reflektálás, a kritika és a vita, eltűnnek a rovatok. Szerinte nagy globális probléma, hogy az előadásoknak nincs megfelelő önképe, ha hiányzik a kritika. Székely ezzel szemben megjegyezte: a kritikát kevésbé tűrik el ma már a színházigazgatók, mert az hitelteleníti azt a sok munkát, ami egy-egy produkció mögött van. Szerinte, ha jelzőket aggatunk a színészekre, és a képességeik szerint bélyegezzük meg őket, ott már problémák vannak. Mindketten úgy vélik: a színházakat át kell alakítani, a közönséggel való kapcsolatot erősíteni kell, és a párbeszédre, kritikára nagyobb hangsúlyt kell fektetni.
KMN-Press – Tompa Réka
