Nagyjából ötven gyerek ült be szombat délelőtt a Bánffy-udvar árnyékosabb felére, hogy megismerkedjen Rongy Elekkel, az ambiciózus, de eléggé gethes malaccal, aki emiatt nem kerül a felvágottlét testvérei által is kitaposott, sőt predesztinált útjára.
Testvérei közül már csak ő maradt édesanyja, Makkon Hízott Nagy Maca nyakán, és mivel nem vonzotta a parizerkarrier, jókora protekcióval bejutott a Disznófősajt Egyetemre. Ahol hiába tömték merőkanállal a fejébe a tudást, azaz a takarmányt, Rongy Elek nem gyarapodott sem súlyban, sem ismeretekben.
Ezt viszont remekül ellensúlyozta csalással, és a nézők, a gyerekek legnagyobb elképedésére a rektor ezt a legkitűnőbb diplomával jutalmazta. Azt persze már csak az élet, konkrétan a vágóhíd mészárosa tanította meg neki egy bárddal, hogy ha legfőbb ambíciójaként valóban disznófősajt szeretne lenni, az nem kinevezéssel, hanem halállal jár.
Rongy Elek, az 1936-ban született Veress Zoltán költő, író, műfordító verses mesehőse még vesz pár életleckét, amíg (elrettentő) példaképpé válik, de inkább nézzék meg a békéscsabai Napsugár Bábszínház előadásában. Szinte bárhol megnézhető, mert vándorprodukció, a jelenetek egy kóberes szekeret vagy hintót idéző, forgatható járműben, illetve előtte játszódnak mindössze négy színésszel, akik közül Soós Emőke több szereplőt is alakít. Két társa a vándorcirkuszok artistáira emlékeztető szerelésben zenével, énekkel, narrációval köti össze a jeleneteket.
A röplapok terjesztése miatt 16 és 18 éves kora között börtönt is megjárt Veress Zoltán a Napsugár gyermeklapban jelentette meg folytatásokban verses meséit, mint amilyen a már klasszikussá vált Tóbiás és Kelemen vagy az Irgum-Burgum Benedek. Rongy Elek, a példaképet Tasnádi-Sáhy Péter írta át színpadra, Cári Tibor szerezte az előadás zenéjét, és Béres László rendezte az egészet jó ritmusú, ötletes előadássá. Amely inventíven kerüli a morális közhelyeket és a szájbarágást, felnőtteknek is csak ajánlani tudjuk.
