Levelek című művében Kazinczy Ferenc is ír a portréfestés fölöttébb szükséges voltáról, egyebek mellett ez is jelzi, hogy a 18. században mekkora jelentőséget tulajdonítottak ennek a műfajnak – mondta Alexandra Sârbu művészettörténész az Arisztokrata portrék a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében címmel meghirdetett tárlat bemutatásán.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében megnyílt kiállítás a 18. századi erdélyi portréfestészet néhány maradandó alkotását mutatja be a Bánffy-palotában található múzeum egyik emeleti termében. HIRDETÉS A tájképek és csendéletek mellett a barokk korban Erdélyben is népszerű volt – elsősorban az arisztokrácia körében – portrék megrendelése a kor népszerű festőitől. Igaz, a művészek sok esetben ismeretlenek maradtak az utókor számára, de a mostani kiállításon is láthattunk alkotást például idősebb és ifjabb Franz Neuhausertől, akiknek neve ma is jól cseng a művészetkedvelők körében. Erdélyben a portréfestészet annak köszönhette népszerűségét, hogy a főurak, utazásaik alkalmával megcsodálhatták a nyugat-európai arisztokraták impozáns arcképcsarnokait, majd ezekből ihletődve rendeltek maguknak és családtagjainak portrékat. Nyilván ezek az alkotások akár korabeli fényképeknek is felfoghatók, bár egy-egy arckép jóval többet mond el modelljéről, mint pusztán azt, hogyan nézett ki tulajdonosa. Hiszen a festményre az alkotó becsempészte adott esetben a környezetet, különféle tárgyakkal emelte ki a modell tulajdonságait (a könyv például a műveltséget jelentette), ily módon az alkotás egyben jellemrajz is lett. A jól képzett festők bizonyos szabályokat követtek, a megrendelő arca például minden esetben kiemelkedik az összképből. A korabeli művészeknek egy-egy portré elkészítése egyben egyfajta vizsgának is számított, hogy kivívják kortársaik elismerését. A barokk kor jellemzői – pompa, elegancia, nagyzás – a festményeken is megjelenik. A művek nem csak az ábrázolt személy jellemvonásait őrizték meg, hanem bemutatták megrendelőjének társadalmi rangját, érdeklődési körét, beállítottságát is. A bécsi divatnak megfelelően a portréfestők nagy hangsúlyt fektettek a modell megjelenésére, az arc ábrázolására, a luxus bemutatására is. Az ábrázolt személy általában megszokott környezetében látható, bútoroktól, drapériáktól körülvéve, de nem ritka az sem, hogy a hátteret a természet jelenti. Utóbbi megjelenítési formának egyik nagyszerű példája a tárlaton is kiállított, ifjabb Franz Neuhauser által festett portré, amely Wesselényi Miklósné Cserei Helénát ábrázolja, háttérben a Wesselényik zsibói kastélyával. A mű 1799-ben született, ebben a periódusban az osztrák származású festő a zsibói kastély enteriőrjének freskóin dolgozott, ily módon kapta a bárónő portréjának elkészítésére a megrendelést – tudtuk meg Alexandra Sârbu művészettörténésztől. Az alkotáson a bécsi késő barokk és rokokó hatás érződik, a bárónét egyenes, méltóságteljes testtartásban jeleníti meg a festő, nagy figyelemmel adva vissza pompás ruhájának, ékszereinek anyagszerűségét, részleteit. A tárlaton látható tíz festmény közül egy minősül egyféle kakukktojásnak: fő helyen látható idősebb Franz Neuhauser alkotása, amely a marosújvári Teleki-Mikes kastélyt és annak környezetét ábrázolja. Ám ennek a festmények az elhelyezése a portrék mellett nem véletlen: tematikájában összefügg az erdélyi arisztokráciával, ugyanakkor egyfajta átmenetet képez a barokk tájkép-és portréfestés divatja között. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum nagyjából három évvel ezelőtt hirdette meg azon szándékát, miszerint nyitni kíván a közönség, és a különféle korosztályú és érdeklődésű látogatók felé, és egy olyan térként kíván működni, ahol több kultúra találkozhat – jelentette ki Alexandra Sârbu muzeológus. Ezt a szándékot követi a mostani kiállítás is, ahol magyar arisztokraták arcmásai láthatók többnyire külföldről Erdélybe elszármazott művészek munkája nyomán.
forrás: kronika.ro
