4S STREET

A 4S Street zenekar 2018 tavaszán alakult Gyergyószentmiklóson. Az öttagú együttest olyan zenészek alkotják, akik különböző felállásokban már évek óta közös színpadokat taposnak, de az első igazi összhangot ebben a felállásban látják. Egy év alatt túlvannak ötven koncerten, ezalatt olyan helyszíneken léphettek fel, mint Tusványos, a Double Rise, a Sic feszt vagy akár a budapesti A38 hajó. Dalaikat folyamatosan játsszák az erdélyi és magyarországi rádiók, ezen kívül pedig állandó szereplői az itthoni és határon túli médiának. A zenekar főként a közönségét építi, de egy év alatt két rangos zenei díjat is bezsebeltek: szeptemberben az első helyet szerezték meg a nagy múltú Siculus Fesztiválon, majd két hónappal később az Egyszer fenn című dalukat 2018 Legszebb Erdélyi Magyar Dalává választották.