Magyar Nemzeti Múzeum – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár

A Semmelweis Ignác egykori szülőházában működő MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum a nyugati medicina történetét bemutató egyik legnagyobb európai gyűjtemény.

Képek a gyógyítás múltjábólcímű állandó kiállításunk gerincét a nyugati medicina történetének bemutatása adja; az ókori Egyiptomtól a legújabb korig vezetjük látogatóinkat. A kiállítás a gyógyításban, az orvoslásban egykor használt eszközök mellett az orvosi, természettudományos könyveket, dokumentumokat, valamint a betegségeket és azok gyógyítását is bemutató festményeket, szobrokat tárja a látogató elé. A nyugati orvoslás kultúrájának sokszínű, szerteágazó gyökerű és örökké változó hagyományáról kap képet az érdeklődő. Az állandó tárlatunkban különös hangsúlyt kap a magyar medicina nagyjainak bemutatása is. Ezek között kiemelt helyet foglal el a Semmelweis életét, munkásságát feltáró anyag, hiszen a múzeum Semmelweis Ignác szülőházában található. A tárlókban őrzött személyes tárgyak, valamint az Emlékszoba tükrözi a kor hangulatát és utal az életpálya fordulóira. Az itt bemutatott anyagot egészíti ki a honlapunkon fénykép és szöveg formájában elérhető festmények, illetve fotódokumentumok összessége.

http://semmelweismuseum.hu/

 

A Magyar Nemzeti Múzeum – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár foglalkozásai a 10. Kolozsvári Magyar Napokon:

Az MNM SOM sátrában próbára teheted anatómiai tudásod, ismerkedhetsz a gyógynövényekkel, és egy öregségi szimulátor segítségével kipróbálhatod, hogyan fogod érezni magad időskorodban.

Kézműves foglalkozás, színezők, puzzle, játékos tesztek és olvasósarok várja a kicsiket és a nagyokat.