Könyvbemutató: Kolozsváros – Irodalmi kalauz

A kincses városhoz kapcsolódó kortárs irodalmi szövegekből összeállított, a Jelenkor Kiadó által megjelentetett kötet bemutatója zajlott csütörtök délután a pár perc alatt zsúfolásig megtelt Vallásszabadság Házában. A már önmagában is izgalmas eseménynek ígérkező könyvbemutatót Albert Csilla és Dimény Áron színészek felolvasószínházi produkciója tette még hangulatosabbá, élvezhetőbbé. Előadásmódjuk révén valósággal megelevenedtek az írások.
A harminc kortárs szerző Kolozsvárhoz köthető írását tartalmazó antológiába Bodor Ádámtól Szabó T. Annán és Tompa Andreán át Visky Andrásig vagy László Noémiig olyanok kerültek, kiknek nevei garantálják az élménydús irodalmi csemegézést. Az már hab volt a tortán, hogy ezek után a megjelent szerzők is válaszoltak a két szerkesztő, Daray Erzsébet és Balázs Imre József gondolatokat ébresztő kérdéseire.
A kötetbe válogatott írásokat Bartos-Elekes Zsombor legrégebbi koroktól napjainkig összegyűjtött, Kolozsvárt ábrázoló térképei illusztrálják. Ő is jelen volt az esten, és vetítettképes bemutatóval ismertette a kötetben megjelent térképeket kronológiai sorrendben. Számos érdekesség közül az egyik legkiemelkedőbb talán, hogy Kolozsvár utcanevei a 14. századtól egészen az 1800-as évek végi millenniumi ünneplésig változatlanok voltak.
A könyv ebben a formában történő megvalósításának ötlete Daray Erzsébeté, aki a régi kolozsvári térképeket szemlélve gondolta úgy, hogy azok jól megállnák a helyüket irodalmi szövegek mellett, az írások pedig életet lehelnének beléjük. Ilyen értelemben nem egy klasszikus Kolozsvár-antológiát tarthat kezében az olvasó, sokkal inkább egy város mentális térképeinek, a terekhez való viszonyulásoknak és azok objektíven ábrázolt bemutatásának találkozási pontja lehet e szerkesztési formával létrejött irodalmi szöveggyűjtemény.
Az időkorlátok miatt a két szerkesztő kérdésfelvetései nosztalgiáról, a centrum és periféria kapcsolatáról, az otthonosságról csupán megnyithatták a Kolozsvárról irodalmi megközelítésben való gondolkodást, a beszélgetést a városhoz kapcsolódó életérzésekről, melynek folytatási szándékával zárult az est.