Közel 300 ezer résztvevő a 10. Kolozsvári Magyar Napokon

A tíz nap során közel 300 ezer résztvevője volt az idén jubileumi, tizedik kiadásához érkezett Kolozsvári Magyar Napoknak. A Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléjén több száz programmal és programhelyszínnel várták a kolozsváriakat és a kincses városba érkezőket.

Az idei Kolozsvári Magyar Napok ismételten rekordokat döntött: a rendezvény ez évi kiadása – a jubileumi évfordulóra való tekintettel – 10 napig tartott és a 630 rendezvénynek közel 300 ezer résztvevője volt. A szervezők összegzései alapján így a különböző programpontokon való jelentős, szimultán részvétel az idei Magyar Napok egyik jellemzőjévé vált.

A 133 programhelyszínen zajló gazdag rendezvénysorozat gerincét a Kincses Kolozsvár Egyesület és a KMN Egyesület, valamint velük karöltve 156 partnerszervezet szervezet. Augusztus 14-25. között 25 kiállítás nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, közel 100 gyermekprogramon vehettek részt a legkisebbek, 50 különböző filmet vetítettek és közel 40 városismereti séta várta a Kolozsvár rejtett terei és épített öröksége iránt érdeklődőket. A Magyar Állami Operaház a Kolozsvári Magyar Napok keretében indította el a Gördülő Opera elnevezésű erdélyi turnéját, mely a KMN első szabadtéri operaelőadása volt. Természetesen idén sem maradhattak ki a színes, zenei események – közel 1000 fellépő előadó és művész közreműködésével: 14 klasszikus zenei és 44 könnyűzenei koncerten vehettek részt a magyarnapozók, utóbbiak közül pedig a Neoton Família Sztárjainak produkcióján vettek részt a legtöbben, ugyanis szombat este hozzávetőlegesen 30 ezren voltak a legendás magyar együttes koncertjén. A Farkas utca idén is a Kolozsvári Magyar Napok kiemelt helyszíne volt, mely helyet adott a kézműves vásárnak, a tematikus programsátraknak, a Múzeumok sétányának, ahol az erdélyi és magyarországi múzeumok színe-java képviseltette magát – szám szerint 15-en –, valamint a könyvvásárnak, ahol 16 kiadó ajánlotta kiadványait. Idén is a Farkas utcai templom Romkertjében kapott helyett – az Emese Park hagyományőrzőinek közreműködésével – a gyermekprogramoknak helyet biztosító középkori falu, valamint itt szervezték meg első alkalommal a Magyar Pásztorkutyák Napját is. A Fogoly utca idén is Borutcává alakult, melyet a Kárpát-medence borkultúrája iránt érdeklődő nagyszámú tömeg látogatott, a Bánffy-palota udvarán pedig délutántól koncertekre, az esti (főtéri) koncertek után pedig bulikra várták a résztvevőket. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvarán újra megszervezték a nagy népszerűségnek örvendő örömfőzést – 8 csapat részvételével –, valamint az immár hagyományosnak számító ökörsütést – Szomor Dezső szürkemarha-tenyésztő jóvoltából. Szombat délelőtt újra elrajtolt a 2. KMN-Donaton futóverseny is, melyre ez alkalommal 530 résztvevő nevezett be. A 10. Kolozsvári Magyar Napok az online térben is tömegeket szólított meg: a rendezvény közösségi oldalán (www.facebook.com/magyarnapok) található tartalmak 628.000 személyt értek el, a KMN honlapját (www.magyarnapok.ro) pedig 53.000 felhasználó kereste fel.

A vasárnapi – főtéri – zárókoncert előtt a városvezetés nevében Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, valamint a szervezők nevében Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke köszönt el a résztvevőktől.

Oláh Emese beszédében rámutatott: a Kolozsvári Magyar Napok szervezői – tíz évvel ezelőtt – az újítók bátorságával léptek fel, terveztek és cselekedtek, mert hittek abban, hogy az álomból megvalósulhat az a csoda, melynek immár tizedik évfordulóját ünnepeljük. Az alpolgármester emlékeztetett: Kolozsvár Polgármesteri Hivatala kiemelt rendezvényként tekint a Kolozsvári Magyar Napokra, valamint megköszönte a szervezőknek egész éves munkájukat.

„Ha három szóval kellene leírnom Kolozsvárt, azok a következők lennének: tehetség, technológia és tolerancia. Fiataljaink itt szereznek tudást, melyet aztán itt is kamatoztatnak, a különböző technikai újításokkal mindennapjainkat tesszük élhetőbbé, s együtt éljük meg ezeket a napokat – a tolerancia jegyében” – mondta Emil Boc, majd hozzátette: ahhoz, hogy Kolozsvár példaértékű hellyé vált, a Kolozsvári Magyar Napok is hozzájárul, melynek megszervezéséhez gratulált a város polgármestere.

Gergely Balázs megköszönte annak a 130 szervezőnek és 150 önkéntesnek a munkáját, mely nélkül nem jöhetett volna létre a 10. KMN. „Bízom benne, hogy a tíznapnyi tartalmas együttlét során mindenki jól szórakozott, művelődött és a megfelelő mértékben feltöltődve nézhetünk az előttünk álló hétköznapok elé. Köszönet illeti a lelkes szervezőcsapatot, önkénteseinket, partnerszervezeteinket és támogatóinkat is. Kiemelt köszönet Magyarország kormányának, Kolozsvár Polgármesteri Hivatalának, valamint az önzetlen, kolozsvári vállalkozói rétegnek, amiért lehetővé tették e színes programkavalkád megszervezését. A mostani, tizedik alkalom jó lehetőséget teremtett ahhoz, hogy értékeljük a mögöttünk lévő időszakot, s úgy hiszem, e közös ünnepünkre, a Kolozsvári Magyar Napokra, még hosszú jövő vár. Rendezvényünk erősíti abbéli reményünket, hogy évtizedek múlva is összegyűlnek majd utódaink ezen a téren, a Szent Mihály-templom és Mátyás király szobra előtt” – mondta Gergely Balázs.

A 10. Kolozsvári Magyar Napok – eseményekre lebontott – fotó- és videógalériáját, csakúgy, mint a KMN-Press által készített beszámolókat bárki megtalálhatja és elolvashatja a www.magyarnapok.ro oldalon, valamint további érdekességekért felkereshető a rendezvény közösségi oldala is awww.facebook.com/magyarnapok címen.

A Kolozsvár Magyar Napok jövő évi kiadására 2020. augusztus 17-23. között kerül sor.