Mit is jelent az olvasást már gyerekkorban megszeretni?

A történelmi Szabók bástyája ad otthont a Petőfi Irodalmi Múzeum Hová tegyem magam? Kortárs magyar gyerekversek című vándorkiállításának, mely Szilágyi János kurátor munkáját dicséri.

A kiállításra látogató azt gondolná, nem tudja, hogyan is szólíthatják meg gyerekversek, így kezdetben nehéz elképzelni, mire számítson. Aztán amikor hozzákezd a felvonultatott versek elolvasásához, rá kell döbbennie, a maga naivitásában ugyan, de milyen mélyenszántó gondolatokat is fogalmaz meg, milyen egyértelmű a gyermeki őszinteség, hogy a gyermek csak tisztán közöl, nem palástol, nem bagatellizál.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója vallja, az olvasás szeretetének nem szabad elvesznie. Az olvasás szeretetének alapélményét pedig szükségszerű, előnyösebb gyerekkorban átadni a harsányan fejlődő gyerekfejeknek, digitalizálódó, vizuális ráhatásokra törekvő világunkban (jó annak, aki már gyerekkorában közel kerül a könyvekhez, mert később már nehezebb lesz erre rávennie magát). Erre játszik rá a kiállítás formai világa, mely hívogató a gyermeki szemnek, a kiállított pannók összessége játszótérre hajaz (van, mely képegyüttes birtokba vehető, tükröt rejt magában), színvilága visszafogott ugyan, de bohókás. Ráadásul a megjelenített versek mind külön bejáratú formával, betűstílussal bírnak, a kiállítás egésze a megszólítani kívánt korcsoport kreatív sokszínűségét idézi. Nem elhanyagolható az sem, hogy a kiállítás mennyi és milyen színvonalú költőt számlál, fellelhető többek között Tóth Krisztina, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre és még sok más kortárs költőnk egy-egy alkotása.

Demeter Szilárd továbbá elárulta, hogy ez a vándorkiállítás csupán az előszobája egy nagyobb projektnek, a Mesebusznak, melynek elődje az Arany 200 nevezetű, Arany János születésének 200. évfordulójára megalkotott, 2017-ben bemutatott vándorkiállítás, mely közel 250 helyre jutott el.

A mesebusz 2020 tavaszán indul útnak, melyet 2022-ig be sem fejez, célja nemes, fiatal palántákat ösztönözni az olvasás, a könyv szeretetére, mert, ami volt, ami van és ami által előre halad ez a világ, az nem más, mint a könyv maga.