Nem szabad a tudományt feláldozni a turizmusért

Élőkönyvtárat szerveztek szombat délelőtt a Bánffy-udvarban, egy pohár bor mellett beszélgethettek az érdeklődök Mihálka Nándor régésszel és Fleisz János helytörténésszel.
Mihálka Nándor a nagyváradi vár restaurálásával foglalkozik. Elmondta, hazánkban szakemberhiánnyal küszködünk, mivel a támogatók általában spórolni akarnak. Hozzátette, Nagyváraddal szemben Kolozsvár nagy előnye, hogy az egyetemek miatt a régész, építész hallgatók kéznél vannak.
Mihálka Nándor azt mondta, a nagyváradi munkálatok során az épített örökség feltárására és megtartására helyezik a hangsúlyt, „nem szabad a tudományt feláldozni a turizmus oltárán” – vallja a régész. Megtudtuk, érdekes felfedezést tettek a kollégáival: a vár nyugati bástyái alatt megtalálták a középkori város maradványait, azaz 14-15. századi házak pincéit, utcák maradványait stb. Úgy véli, ennek a felfedezésnek a feldolgozása akár évszázadokig is eltarthatna. Fleisz János hozzáfűzte: Váradon kettősség mutatkozik meg, ha ellátogatunk ide, akkor az 1700 utáni barokk várost láthatjuk. Aki nem megy be a várba, könnyedén azt gondolhatja, hogy a város történelme ennyiben kimerül. Mihálka elmondta, miután 600 évig elit családok laktak a várban, a 18. században „ledegradálák” azt, hogy kaszárnyának használhassa 4-5000 katona. Érdekesség, hogy a vár udvarán két kocsmát is építettek, miután az akkori bécsi adminisztráció összetűzésbe keveredett a nagyváradi vezetőséggel.
Mihálka azt ígérte, a jövőben publikációkat olvashatunk majd a várásatások helyzetéről. Annak, aki ellátogat Nagyváradra, a várban található várostörténeti múzeumot ajánlja megtekintésre.