Szent István Király Múzeum

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum gyűjteményei közel négymillió tárgyat számlálnak. Intézményünk régészeti, néprajzi, képző- és iparművészeti, antropológiai és helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik. Az egykori koronázóvárosban tizenegy helyszínen fogadjuk a látogatókat. Régészeti leleteket bemutató kiállítóhelyeink a Rendház (főépületünk), a Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhely és a tizenkettedik kiállítóhelyünk, a táci Gorsium Régészeti Park. Néprajzi és helytörténeti emlékek az Országzászló téri kiállítóhelyünkön és a Palotavárosi Skanzenben láthatók. Ipar- és képzőművészeti kiállítóhelyeink: a Fekete Sas Patikamúzeum, a Hetedhét Játékmúzeum, a Budenz-ház, a Csók István Képtár, a Deák Gyűjtemény – Városi Képtár, a Pelikán Galéria, valamint az Új Magyar Képtár. A tárlatok mellett előadás-sorozatokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, hangversenyekkel és számos más programmal várjuk egész évben az érdeklődőket. A felújított Gorsium Régészeti Parkban számos tematikus rendezvény gazdagítja kínálatunkat.

 

A Szent István Király Múzeum foglalkozásai a 10. Kolozsvári Magyar Napokon:

A Kolozsvári Magyar Napok keretében több kiállítóhelyünk mutatkozik be.

Augusztus 22., csütörtök

A Hetedhét Játékmúzeum két gyűjteményével ismerkedhetnek meg a látogatók. A Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet gyűjteményéből létrejött kiállítás a 18-19. századi polgári világba repíti a látogatókat a korszak játékain keresztül. A legkisebbeknek puha textilbabáinkat ajánljuk néhány kedves mackó társaságában. A nagyobbak babákat öltöztethetnek, vagy berendezhetik egy 19. századi polgári család szobáját – miniatűrben.

Augusztus 23., péntek

A Városi Képtárban őrzik Deák Dénes műgyűjtő 20. századi magyarországi alkotásokat felvonultató hagyatékát. A gyűjtemény néhány különleges festményével ismerkedhetnek meg az érdeklődők kirakóink segítségével.

Augusztus 24., szombat

A Székesfehérvári Középkori Romkert – mely egyben egyik Nemzeti Emlékhelyünk is – Szent István király koronázótemplomának romjait őrzi az utókor számára. Számos királyunkat koronázták meg és temették el itt. Éremverdénk idén is várja az érdeklődőket, ahol III. Béla-, IV. Kun László-, Mátyás király- és Bethlen Gábor-emlékérméket készíthetnek. Emellett interaktív játékunk segítségével arra is fényt derítünk, hogyan kerülhettek római kori kőfaragványok a templom falai közé.

Augusztus 25., vasárnap

A Múzeum kötelékébe tartozik a nemzetközi tekintetben is kiemelkedően fontos római romváros, Gorsium, hazánk három legfontosabb antik emlékének egyike. A Tác településen található régészeti park egyik római kori mintára épült védőépülete őrzi a Kr. u. 2–3. században használt fogadó romjait, ahol rengeteg lakoma zajlott. Interaktív feladataink és tárgymásolataink segítségével ismerkedhetnek meg a látogatók a római lakomák világával. Továbbá arról is elmélkedhetnek, hogy miben hasonlítanak a mai étkezési szokásokhoz az ókoriak, és miben különböznek azoktól.