Magyar nóta határok nélkül
A zenekar:
Ifj. Berki Béla és zenekara Budapestről:
ifj. Berki Béla – prímás
Csanya Tibor – brácsa
Bangó István – cimbalom
Lázár Gyula – nagybőgő
Lukács Csaba – klarinét
Énekes fellépők:
Koós Éva (Marosvásárhely)
Vígh Ibolya (Kolozsvár)
Buta Árpád (Marosvásárhely)
A zenekar fellépő művészei mind klasszikus zenét tanultak, a Duna Televízió Jó ebédhez szól a nóta című műsor zenekarának, illetve a budapesti Gellért szálló állandó zenekarának tagjai.
Szeptember 10-én, a pápa budapesti látogatásán játszanak a bazilikában a pápa kérésére.
Koós Éva marosvásárhelyi magyar nóta-énekművész örökifjú, egyéni stílusa, bája elvarázsolja a közönséget. A nótát közvetítő média állandó szereplője, 2018-ban életműdíjban részesült, amit a Magyar Nótaszerzők és Énekesek Országos Egyesülete adott át.
Vígh Ibolya Kolozsváron született, itt végezte tanulmányait zongora és ének szakon. A kolozsvári Magyar Opera magánénekese, fellépett már számos belföldi és külföldi színpadon. Maneszes Mártonnal együtt három lemezük jelent meg, céljuk a magyar nóta és operett szeretetét, ápolását átadni az utókornak.
Buta Árpád Marosvásárhelyen született, tanulmányait a marosvásárhelyi művészeti líceumban zongora szakon, majd a kolozsvári Gheorghe Dima zenekonzervatóriumban ének szakon végezte. Jelenleg szülővárosában a Színművészeti Egyetem tanáraként fejti ki tevékenységét, valamint a marosvásárhelyi Rádió munkatársaként ápolja és védelmezi a magyar nóta sorsát, jövőjét.