Éhe a szépnek… a magyar költészet lángoszlopai

Gyulai Zsuzsanna Radnóti-díjas versmondó önálló estje.

Találkozzunk augusztus 21-én, 14:30-kor, a Református Kollégium udvarán!

Az „Éhe a szépnek“ címmel műsorom létrehozásának legfőbb belső motivációjára utalok, s gondolom, mindenki mást is ez a vágy hajt, aki egy költészeti előadásra ellátogat.

A versek kiválasztása szubjektív, önmagamat keresem bennük, s a világhoz, embertársaimhoz és a létezéshez való viszonyulásomat.

Törekszem a közvetlenségre, a természetességre, időnként szokatlan eszközökkel is próbálkozom.

Szeretettel hívok és várok mindenkit, aki a fesztivál színes forgatagában lelki elcsendesülésre, feltöltődésre vágyik a költészet által!

 

Gyulai Zsuzsanna

Radnóti díjas versmondó

 Mottóm: „Használni s nem ragyogni akarok…” (Petőfi Sándor)

 

Már gyermekkoromban is mondtam verseket, és sok-sok szavalóversenyt nyertem. Ám édesapám, aki a kecskeméti Katona József Színház vezető színművésze volt, minden atyai erélyét latba vetette, hogy eltérítsen a színészi pályától.

Így bölcsész lettem…, és kisebb kitérők után a Magyar Televízióhoz kerültem, ahol külföldi filmek szerkesztésével foglalkoztam. Bár ez a hivatás nagyon megbecsült, jó állás volt, számomra mégis inkább a magányt és valódi énem elfojtását jelentette. Hosszú évtizedek teltek így el, mígnem a sors különös rejtélyei újra előhívták bennem a régi szenvedélyt és visszatértem a versmondáshoz.

Mindez 2011-ben történt. Alig fél év elteltével, 2012 májusában a Kárpát-medencei

Csengey Dénes Versmondó versenyen I. helyezést értem el, majd sorra jöttek a különböző, rangos elismerések, 2014-ben pedig megvalósult a nagy álom: RADNÓTI-DÍJAS lettem.

Azóta önálló estjeimmel számos meghívást kaptam művelődési házakba, klubokba, fesztiválokra, Erdély szórvány városaiba, Székelyföldre, és zenész társaimmal felléptem a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban is..

 

Néhány helyszín, ahol felléptem:

Magyar Írószövetség, József Attila Emlékhely, Ady Emlékház, Benczúr Ház, Centrál Kávéház, Belvárosi Polgári Szalon, Mesterek és tanítványok fesztivál: Budajenő, Nyitott Műhely, Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapesti Művelődési Központ, Gazdagréti Közösségi Ház, Óbuda 3k, Erdélyi körút, Ars Hungarica Fesztivál Nagyszeben, Székelyföldi körút, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház (Strófa együttessel)

Megosztás:

Dátum

2021. aug. 21.

Időpont

2:30 pm - 3:30 pm

Helyszín

Református Kollégium udvara
Kategória

Főszervező

Kincses Kolozsvár Egyesület

További szervezők

KMN Egyesület

Leave a Reply