Szőke Nikoletta
A 2005-ös Montreux Nemzetközi Jazz Fesztiválon a 30 év alatti énekesek világvetélkedőjén első díjat kapott a magyar énekesnő Szőke Nikoletta, aki a közönségdíjat is elnyerte. Niki egyike azon ritka művésznőknek, akit nem csak a közönség, de a szakma is szeret. Kétségkívül ő az egyik legnépszerűbb jazzénekesnő Magyarországon. Többek között New Yorkban, Londonban, Koppenhágában és Berlinben is koncertezett, énekelt Michel Legrandnal, Bobby McFerrinnel, de az eddigi legnagyobb sikert Japánban aratta, ahol már a hetedik albuma kel el többezres példányszámban. Öt évvel ezelőtt kezdett el saját, magyar nyelvű dalokat írni, ekkor jelent meg “Az út hadd vigyen” című szerzeménye. Azóta folyamatosan születnek új dalai, 2021-ben A Dal 2021 műsorban saját, Új esély című számával nagy sikert aratott, és ma már az új albumán dolgozik szerzőként, előadóként egyaránt. Zenésztársai a magyar jazz és pop színtér legkiemelkedőbb zenészei közé tartoznak, három éve alkotnak egy csapatot. Kolozsvárra különleges műsorral készülnek, a közönség hallhat egy kis ízelítőt az eddig még meg nem jelent vadonatúj dalokból is a korábbiak mellett.
Szőke Nikoletta – ének
Farkas Zsolt – zongora
Barcza Horváth József – basszusgitár
Balog László – dobok