Világsztárok a 14. Kolozsvári Magyar Napokon

Augusztus 14-20. között immár tizennegyedik alkalommal jelentkezik a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléjének számító Kolozsvári Magyar Napok. Az egyhetes programkavalkád számos eseménye a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódik majd, újra megtelik élettel a Magyar Napok egyik legfontosabb, emblematikus programhelyszíne – a felújítás miatt tavaly lezárt – Farkas utca, a főtéri koncertek sorát pedig (augusztus 20-án) egy világsztárokat felvonultató,

Véget ért a 13. Kolozsvári Magyar Napok

Vasárnap este a Budapesti Operettszínház Összetartozunk című ünnepi műsorával véget ért a 13. Kolozsvári Magyar Napok.

Átadták a Bethlen-kriptát a Házsongárdi temetőben

A 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében, augusztus 19-én adták át a magyar állam támogatásával felújított Bethlen-kriptát, amit egy történelmi bemutató előzött meg, gróf Bethlen Béla életéről.

S.O.S. Ukrajna! – segítségnyújtás a háború károsultjainak

Az ukrajnai háború károsultjainak megsegítéséről beszélgettek péntek délután a Vallásszabadság Házában.

Beszél a kő – album készült a Házsongárdi síremlékeinek restaurálásáról

A síremlékek rendben tartása és felújítása nem könnyű feleadat, baj lehet az engedélyekkel és a műemlékvédelmi szabályozással is…

Így netezünk mi – Kutatás a digitális szokásainkról

Nem szívesen vásárolunk internetről élelmiszert és kevesen vagyunk tisztában a biztonsági beállításokkal, derül ki mindez…

Gaal György: a kolozsvári egyetem történetét a végtelenségig lehet bővíteni

Csütörtökön, a Kolozsvári Magyar Napok ötödik napján mutatták be Gaal György Az erdélyi tudományosság fellegvára című könyvét az EME székházban, a Jókai (Napoca) utca 2. szám alatt. A szerzővel Egyed Emese irodalomtörténész beszélgetett, a házigazda Biró Annamária volt.  Harmadszor is kibővítette, és új köntösbe öltöztette a kolozsvári egyetem történetéről írt kutatásait Gaal György történész. Az

30 évnyi tapasztalat egy könyvben

Alföldi László, nyugalmazott diplomata Kolozsvártól Bukarestig című könyvét augusztus 18-án, szerdán mutatták be a 13.Kolozsvári Magyar Napok keretében a kolozsvári főkonzulátuson.

Koliból a csúcsra – Kolozsváron járt a Trollfoci

Ma már nemcsak mémjei és humoros posztjai, hanem a megyei meccsekről és egyéb témákról forgatott videói miatt is sokan követik a Trollfoci nevű sportoldalt…

Kettős könyvbemutató: Kriza. Kötetes. Kötetlen…

Selyem Tünde és Szabó Lilla néprajzi kutatásaiból született doktori disszertációkat mutattak be csütörtök délután a Kriza János Néprajzi Táraság Mikes Kelemen utcában található székhelyén.

A Trollfocitól az infláción át a kocsma-kvízig, avagy az Ifjúsági udvar idén

Az idei Ifjúsági Udvar (a Szentegyház utca 4. szám alatt) igen sokszínű és izgalmas programmal várja az érdeklődőket – kortól függetlenül – 16 és 21 óra között.

Kiállítás és emlékműsor Györkös Mányi Albert születésének 100. évfordulója alkalmából

Nagy érdeklődés övezte a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett kiállítást és emlékműsort, amely Györkös Mányi Albert születésének 100. évfordulóját ünnepelte.

Minket is érint – Kerekasztal-beszélgetés az ukrajnai háborúról

Ukrajnai kisebbségi oktatásról, dezinformációról, valamint a szomszédunkban zajló háború hosszútávú következményeiről is szó esett szerdán…

Zenével töltötte meg a kolozsvári templomokat az első Magyar Egyházzenei Fórum

Megrendítően szép műsorral zárt az első Magyar Egyházzenei Fórum Kolozsváron.

Történelmi szétszakítottságunk drámája – a tánc nyelvén

A 13. Kolozsvári Magyar Napok keretei között, augusztus 16-án (kedden) látogatott el a kincses városba a Székesfehérvári Balett Színház a Fantomfájdalom című előadásával.

Tőkés László: „Van, aki számon tartja, hogy én 70 éves vagyok”

Ezekkel a szerény szavakkal zárult a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül, a Tőkés László tiszteletére kiadott könyv bemutatója, ahol utoljára maga az ünnepelt, Tőkés László szólalt fel.

Folkudvar a 45 éves erdélyi táncházmozgalom ünneplésére

A Kolozsvári Magyar Napok idén is számos társrendezvényt foglalnak magukba. Ezek egyike a 45 éves erdélyi táncházmozgalmat ünneplő Folkudvar…

Várja a magyarnapozókat a Romkert!

A 13. Kolozsvári Magyar Napokon az Emese Park középkori forgatagának a Romkert (Farkas/Kogălniceanu u. 19. szám) ad otthont, csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között.

M. Lezsák Gabriella: Régészeti iskola a kincses városban (1940–1944) – könyvbemutató

László Gyula, kolozsvári kötődésű régész életéről írt könyvet M. Lezsák Gabriella. A kötetet a Kolozsvári Magyar Napok keddi napján mutatták be a Mátyás király utcai Bocskai Házban.

Megnyílt a Bálint Tiborról 90 emlékkiállítás

Idén lett volna kilencven éves az elmúlt évszázad egyik meghatározó kolozsvári írója, Bálint Tibor, akinek életéről keddtől kezdve átfogó képet kaphatnak azok a magyarnapozók…

Egy hullámhosszon – Darvay Tünde és Forró Ágnes kiállítása

Egy hullámhosszon címmel nyílt képzőművészeti kiállítás az Ars Sacra Claudiopolitana kiállítótérben.

Borutca és borkóstolók a Magyar Napok programjában

A kolozsvári óvárosnak megvan a maga misztikuma, van benne valami megmagyarázhatatlan, már akkor is, ha az ember csak úgy végigsétál a szűk, macskaköves utcákon.

Boszorkány, macska, gasztronómia, avagy ilyen György Attila élete

Hétfő délután portréfilmvetítéssel folytatódott a Kolozsvári Magyar Napok programja, amelynek résztvevői betekintést nyerhettek a József Attila-díjas író, György Attila mindennapjaiba.

Várják a magyarnapozókat a borkóstolókra is!

Akik a Borutcában ámultak a hatalmas felhozatalon, vagy akik még nem jártak ott, csak rajonganak a minőségi borokért, esetleg kíváncsiak…

XIII. Kolozsvári Magyar Filmnapok: ki-, be- és összekapcsolódás

Idén, augusztus 14-21 között újra megtelik kíváncsi emberekkel a Tranzit Ház udvara, akik amíg a film kezdésére várnak, a szilvafa termését eszik, vagy éppen…

“Tíz, tíz, tiszta víz” – a Partiumi Keresztény Egyetem végzős hallgatóinak és oktatóinak kiállítása

Méltó módon ünnepli a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szaka a 20 éves jubileumi évfordulóját, hiszen a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül…

Fontos tudnivalók a toronylátogatásról (FRISSÍTVE)

Kérjük, olvassák el figyelmesen az alábbi pontok mindegyikét!

Így készült – pannókiállítás nyílt a Szent Mihály-templom restaurálásáról

Újabb tárlattal bővült vasárnap déltől a 13. Kolozsvári Magyar Napok programkínálata. Múltról, jelenről és a mindenki által ismert főtéri…

Újra itthon a Gergely István – kiállítás

A 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében (augusztus 13-án, szombaton) nyitotta meg kapuit Gergely István (1939-2008) életmű-kiállítása a Kolozsvári Művészeti Múzeumban…

Kezdetét vette a 13. Kolozsvári Magyar Napok

A hagyományoknak megfelelően a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében, ünnepélyes nyitógálával vette kezdetét az idén tizenharmadik…

Királyok, költők, karikatúrák: megnyílt a Szabók bástyája kiállítótere

Nem kellett sokat várniuk a 13. Kolozsvári Magyar Napok műkedvelő résztvevőinek az idei kulturális programok kezdetére, ugyanis szombaton Szalai Attila…

Megnyílt Könczey Elemér “Hibrid” című, egyéni képzőművészeti tárlata

Szombat este a Kolozsvári Magyar Napok keretében megnyílt Könczey Elemér Hibrid című, tematikailag nagyon sokrétű képzőművészeti kiállítása.

Megjelent a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2022-2023

A Kincses Kolozsvár Kalendáriumának legújabb kiadását mutatták be a Kolozsvári Magyar Napok szombati napján a Vallásszabadság Házában.

Elkezdődött az első kolozsvári Magyar Egyházzenei Fórum

Péntek délután a kolozsvári Vallásszabadság Házában került sor az első Magyar Egyházzenei Fórum ünnepélyes megnyitójára.

Újra látogatható a Szent Mihály-templom tornya (REGISZTRÁCIÓ)

Szombaton (augusztus 13-án, a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt) nyitja meg kapuit a felújított Szent Mihály-templom, hétfőtől vasárnapig pedig lehetőség nyílik a […]

Megtenni mindent, ami tehető: jótékonysági gyűjtés a Dsida-kripta felújításáért

A hagyományoknak megfelelően a Magyar Napok ideje alatt a résztvevőknek ismét lehetőségük nyílik – adományok formájában – hozzájárulni közös kulturális örökségünk védelméhez.

Célegyenesben a 13. Kolozsvári Magyar Napok

A hétvégén kezdődő 13. Kolozsvári Magyar Napokkal kapcsolatos főbb tudnivalókat ismertették a kedd délelőtti, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón.

EMLÉKEZZÜNK A HŐS DONÁTRA, KOLOZSVÁR MEGMENTŐJÉRE!

Újra elrajtol a KMN-Donaton Terepfutóverseny a 13. Kolozsvári Magyar Napok zárónapján

Megnyitó és színházi programok a 13. Kolozsvári Magyar Napokon

A korábbi éveknek megfelelően a Kincses Kolozsvár Egyesület idén is számos előadást szerepeltet a Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában.

A 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében nyitja meg újra kapuit a Szent Mihály-templom

Egyházi, kulturális és várostörténeti értelemben is kivételes eseménysorozat szerepel a 13. Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában

„Nekünk a Főtér a Grund!” – 13. Kolozsvári Magyar Napok augusztus 14-21. között

Az idei Kolozsvári Magyar Napokat augusztus 14-21. között szervezik meg, ugyanakkor a korábban megszokottak szerint, idén is lesz nulladik nap, s így már augusztus 13-án – kiállításmegnyitókkal – kezdetét veszi a magyarnapos programkavalkád.