Megjelent a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2022-2023

A Kincses Kolozsvár Kalendáriumának legújabb kiadását mutatták be a Kolozsvári Magyar Napok szombati napján a Vallásszabadság Házában. A kötet szerzőivel H. Szabó Gyula főszerkesztő beszélgetett.

„Kiadványunk úgy mutatja be olvasójának a kincses Kolozsvárt, annak régmúlt és a mában is folytatódó történeteit, hogy – reményeink szerint – segít megérteni a ma városát, az itt élőket és a jelen eseményeit. A Kincses Kolozsvár Kalendáriuma, miközben emlékeztet a már megtörténtre, újra és újra ráirányítja figyelmünket a boldog tényre is: Kolozsvár egy ma is élő, változó, történelmére és kultúrájára büszke kincsesládája a Kárpát-medencének” – írják a szerkesztők, akik a tavalyi Tisztviselőtelepet bemutató kalendárium után most a Fellegvárat helyezték az érdeklődő figyelem középpontjába, s e városrészről tizenkét írás is megjelent – egyéb érdekfeszítő témák mellett.

A szombati bemutatón a kötet megjelentetéséhez szövegeikkel hozzájáruló szerzők közül többen is jelen voltak. Az írók és kutatók publikációkban ismertetik Kolozsvárt és annak városrészeit – kiemelten is a Fellegvárat –, az Erdély fővárosához kapcsolódó, ám már-már elfeledettnek hitt történeteket, egykori híres vendéglátóhelyeket, vagy épp az itt működő hallássérültek és más fogyatékkal élők megsegítésére létrehozott intézményeket is.

Guttmann Szabolcs kifejtette: a Fellegvár „hihetetlen lehetőségeket rejt”, és ezeket ki kell használni. Mint mondta, nem szabad csak egykori kivégzőhelyként emlékeznünk rá, hanem Helikonként, a múzsák otthonaként is. A Fellegvár történetét feldolgozó publikációját ismertette továbbá Nagy Béla, Kiss Csilla és Gergely Katalin is.

A frissen megjelent kalendárium olyan munkákat is tartalmaz, amelyek kitérnek Kolozsvár nyomdászati téren betöltött kiemelkedő szerepére, de Bolyai Jánosról, Kemény Jánosról és Páskándi Gézáról is olvasható benne szöveg. A szerzők közt szerepel Ősz Előd, Kása Zoltán és Cseke Péter is, akik szintén jelen voltak a bemutatón.

A Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2022—2023 megvásárolható – 45 lejért – a 13. Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt a főtéri (naponta 9 és 21 óra között, valamint az esti koncertek végéig) és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum mellett található KMN-Boltban (naponta 10 és 21 óra között).

Megosztás:

Leave a Reply