Beszél a kő – album készült a Házsongárdi síremlékeinek restaurálásáról

A síremlékek rendben tartása és felújítása nem könnyű feleadat, baj lehet az engedélyekkel és a műemlékvédelmi szabályozással is, többek között ezt tudhatták meg a magyarnapozók a szombati program keretein belül Gergely Erzsébettől, a Házsongárd Alapítvány igazgatójától.

A Magyar Napok utolsó előtti napján, szombat délelőtt ismét a Házsongárdi temetőről tudhattak meg többet azok, akik ellátogattak az Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében rendezett bemutatóra, amelyen Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója és Sipos Dávid, az alapítvány titkára beszéltek a temető kriptáinak és sírhelyeinek restaurálásáról, az elmúlt 22 év munkájáról, valamint az ezzel kapcsolatos képeket tartalmazó Beszél a kő című albumról.

„Méretben és stílusban is annyira különböznek a kripták, hogy nincs két egymáshoz hasonló. Az erdélyi főúri rétegnek a tükre, hogy a maguk ízlését és anyagi lehetőségeit tiszteletbe tartva, nem utánozták egymás építési stílusát” – jegyezte meg a Házsongárdi temető kriptaállományával kapcsolatban Gergely Erzsébet, aki bemutatója során igyekezett dióhéjban, de mégis minden fontos részletre kitérve összefoglalni az elmúlt évtizedek tapasztalatait.

A kivetített fotók szemléltetik, hogyan néztek ki a kripták felújítás előtt és milyenek lettek a munka végeztével. A restaurálások költségeit az Alapítvány általában pályázati pénzekből fedezi, de fontos pénzügyi forrást jelentek a kolozsváriaktól rendszeresen beérkező adományok is. Ezekre általában szükség is van, elég csak a Mikó-kripta felújításának költségeire gondolni, hiszen az több mint 385.000 lejbe került.

A restaurálási munkálatok nem mindig zajlanak zökkenőmentesen, volt már példa arra, hogy a munkásokat engedély hiányában nem engedték dolgozni, ezért a tervezettnél több időbe telt a felújítás. Gyakran a műemlékvédelem is komoly problémát jelent egyes sírhelyek rendben tartásában, ugyanis ezekhez semmilyen szinten nem szabad hozzányúlni. Vitatott kérdés, hogy a műemlékek listáján melyik sírhely szerepel, tapasztaltak már furcsa ellentmondásokat ezzel kapcsolatban az alapítvány tagjai, amelyekre néha sikerül megoldást találni.

A Beszél a kő című albumból kiderül, hogy 163 sírhely és 11 kripta újult meg az elmúlt több mint két évtizedben, ezekről alapos fotódokumentáció készült. A képek nagy részét László Miklós készítette, rajta kívül restaurátorok és alapítványi támogatók dokumentálták a felújítás folyamatát.

Megosztás:

Leave a Reply