Egy hullámhosszon – Darvay Tünde és Forró Ágnes kiállítása

Egy hullámhosszon címmel nyílt képzőművészeti kiállítás az Ars Sacra Claudiopolitana kiállítótérben. A Darvay Tünde és Forró Ágnes műveit bemutató tárlat megnyitója a Kolozsvári Magyar Napok keretei között zajlott augusztus 15-én, a programsorozat második napján.

A kiállítás hétfői megnyitóján az alkotók mellett László Noémi költő is jelen volt. Nyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy „már a felületes szemlélőnek is feltűnik, hogy noha e két kiállított univerzum bizonyos jegyeiben egymástól merőben eltér, (…) a két anyag mégis egy szinten mozog már csak abban az értelemben is, hogy mindkét esetben teljes fegyverzetben áll előttünk a teremtő elméből kipattant, kerek egésszé formált, önmagát diadalmasan felmutató, beszédes műalkotás.”

A megnyitó beszédet Fehér Ágota és Fehér Attila előadása követte, akik hegedűn és lanton játszva teremtették meg a jelenlévők számára a megfelelő hangulatot a kiállított alkotások megtekintéséhez. Végül maguk az alkotók is mondtak néhány szót a műveikről. Forró Ágnes arról mesélt, hogy a Hegedű a háztető, és a Hegedű a csűrtető című alkotásokat a budapesti Magyar Zene Háza ihlette.

Darvay Tünde és Forró Ágnes többek között a Szivárvány folyóiratban megjelent illusztrációik kapcsán lehetnek ismerősek a közönségnek. A két művész új, közös kiállításán most is helyet kaptak a gyermeklapnak készült munkáik, de a zene, azon belül is a hegedű szintén visszatérő elem az alkotásokban.

Az Egy hullámhosszon című kiállítás az Ars Sacra Claudiopolitana kiállítótérben, a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 4. szám alatt.

Megosztás:

Leave a Reply