Így készült – pannókiállítás nyílt a Szent Mihály-templom restaurálásáról

Újabb tárlattal bővült vasárnap déltől a 13. Kolozsvári Magyar Napok programkínálata. Múltról, jelenről és a mindenki által ismert főtéri rómaikatolikus templom értékeiről szóló szabadtéri kiállítást tekinthetnek meg a Deák Ferenc utcában sétálgatók.

Mint ismert, a kincses város egyik legmeghatározóbb kulturális örökségének tartott Szent Mihály-templom restaurálásnak előmunkálatai már 2013-ban, felmérések formájában elkezdődtek. Ezután egy hosszas tervezési szakasz következett, majd 2018-ban, a szükséges támogatások megszerzése után elindult a tényleges felújítási folyamat, amely a közelmúltban fejeződött be, így a templomtorony is megnyílhatott a Magyar Napok résztvevői számára.

A munkálatok menetéről, a templom felújítás előtti és utáni állapotáról és egyéb érdekességekről tekinthetnek meg képeket azok a magyarnapozók, akik a következő egy hétben keresik fel A mi Szent Mihály templomunk címen nyílt kiállítást a Deák Ferenc utca (Bulevardul Eroilor) 3-7. száma alatt.

„A szűkített, első válogatáson átesett fényképanyag több mint 3000 darabot tartalmazott, amelyet tovább szűkítettek a szerkesztők 280 képre és ábrára. A magyarázó szövegek megfogalmazásánál a minimálisra törekedtek az alkotók, mert a képek magukért beszélnek” – mondta el a vasárnap délelőtt tartott felvezetőjében Vindis Andrea, az esemény házigazdája, aki azt is hozzátette, hogy a kutatni vágyóknak megvan a lehetősége arra, hogy a felújításról még több részletet tudjanak meg, hiszen a terveket és dokumentumokat tartalmazó anyag nagy volumenű és szabadon elérhető.

„Ez az óra a háláé és köszöneté mindazoknak és mindazokért, akik által ma így lehet a miénk a Szent Mihály-templom. E kiállítás hirdesse gazdagságunk és örömünk mellett azt is, hogy köszönetünket fejezzük ki mindenért!” – adott hálát a sikeres felújításért rövid beszédében László Attila főesperes.

A költségeket illetően fontos megemlíteni, hogy a Európai Uniós forrásokból közel négy millió, a magyar államtól kapott támogatásból pedig több mint kétmillió euró jutott a templom felújítására, amelyhez a plébánia mellett a román kormány és a kolozsvári önkormányzat is hozzájárult. Külön kiemelendő az adományozókból beérkezett segítség, hiszen ezek által a kincses város lakói is kivették részüket a Szent Mihály-templom rendbetételéből.

További érdekes statisztikai adat, hogy a restaurálás során több mint 1500 tonna hulladékot szállítottak el a templomból és hozzávetőlegesen 14 ezer négyzetméternyi kőfelületet tisztítottak meg a munkások. A kiállítás szervezői azt ajánlják a látogatóknak, hogy a pannók jobb felső sarkában látható sorszámokat követve tekintsék meg a tárlatot, mert azok a területi egységek és főbb beavatkozási fejezetek szerint vannak megszerkesztve.

Gebe Zoltán

Megosztás:

Leave a Reply