Az Észak-Erdélyi Régió Református Nőszövetségének Nyílt Napja – fórumbeszélgetés Kondor Enikővel.
Egy lelkésznő naplójából – fórumbeszélgetés Kondor Enikővel.
Az esemény meghívottja így vall önmagáról és a fórumbeszélgetésről: „Kondor Enikő vagyok, református lelkésznőként szolgálok a bacai és csicsómihályfalvi gyülekezetben, feleségként és anyaként pedig a családomban. Számomra az élet és a teremtett világ legizgalmasabb területei az emberi lélek és a szavak. Abban az áldott helyzetben vagyok, hogy szolgálatom nagy részében éppen e kettővel foglalkozhatom: szavakkal közeledhetek az emberek lelke felé, és szavakkal közelíthetem őket Isten felé. Szavakkal azonban nem csak a szószéken szeretek és szoktam foglalkozni, időnként le is írom azt, ami foglalkoztat. Ezekből az írásokból született az Eszméletek Facebook-oldal, ahol bárki elolvashat egy-egy szösszenetet a belső világomból. Úgy gondolom, ez a blogolás is a szolgálatnak egy formája, ami nyilván nem a megszokott keretekben, hanem egészen más platformon és stílusban történik. Erről a szolgálatról lesz szó a fórumbeszélgetésen.”