Harmincéves határkőnél – a cserkésztörténeti kiállítás megnyitója

A Romániai Magyar Cserkészszövetség fennállásának 30. évfordulója alkalmából – a tavalyi év májusában – első ízben mutatták be a cserkésztörténeti vándorkiállítást Gyergyószárhegyen, ahol 1990-ben – több mint négy évtized kényszerpihenő után – az erdélyi magyar cserkészet újraalakult.

A tárlat az erdélyi magyar, a román és a magyarországi cserkészet történetét mutatja be a kezdetektől (azaz az 1910-es évektől) napjainkig, kiemelve a több mint egy évszázad főbb történelmi eseményeit. A gyűjtemény érdekessége, hogy az azt alkotó tárgyak javarészt magántulajdonban vannak, és tartalmazza a maga idejében mind a romániai, mind a magyarországi cserkészetben nagy tiszteletnek és elismerésnek örvendő kolozsvári cserkészvezető – Puskás Lajos – hagyatékát is.

Az eddig négy helyszínen (Gyergyószárhegyen, Szamosújváron, Nagybányán és Nagyváradon) bemutatott vándorkiállítás célja tárgyi és szellemi anyagok segítségével bemutatni a változást és fejlődést, párhuzamba állítva a román, romániai magyar és magyarországi cserkészet történetét.

Megosztás:

Dátum

2022. aug. 14.

Időpont

11:00 - 12:00

Helyszín

Törökvágási református templom
Str. Donath 142, Cluj-Napoca 400293

Főszervező

Romániai Magyar Cserkészszövetség

Leave a Reply