KOLOMPOS EGYÜTTES

Az 1980-as évek végén egy új név tűnt fel a hazai népzenei életben a Kolompos együttesé. Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig.

1990 decemberében jelentős fordulat történt a fiatal zenekar életében. Meghívást kaptak egy óvodába táncházat tartani, amiből végül egy zenés-mesélős, játékos-táncos mókázás lett. A hatalmas sikerre való tekintettel hamarosan megszületett a folytatás, így néhány hónap múlva elkészült egy Szürettől – Pünkösdig tartó sorozat, melyben a népszokásokat mutatják be a kicsinyeknek az előbb említett játékos módon rengeteg vidámsággal fűszerezve.

Zenés mesejátékokkal bővítették műsorkínálatukat, így csakhamar – az óvodákat követően – megnyíltak a művelődési házak és színházak kapui is a magyar néphagyományokat újszerűen feldolgozó, a közönséget játékba hívó, a felnőtteket is gyakran megnevettető Kolompos együttes előtt.

Az ezredfordulóra kialakult a csapat mai formája és innentől szinte minden évben jelent meg új kiadványuk, CD, DVD illetve mesekönyv formában. A magyar gyermekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.

Megosztás:

Dátum

2022. aug. 19.

Időpont

11:00 - 12:30

Helyszín

Bánffy-udvar

Főszervező

KMN Egyesület

További szervezők

Kincses Kolozsvár Egyesület

Leave a Reply