Táncház az Üsztürü és az Ördöngös zenekarokkal

Az idén 45 éves az erdélyi táncházmozgalom, melynek első táncháza a kolozsvári táncház volt. Ennek apropóján négynapos programsorozattal várja kis és nagy közönségét a FolkUdvar a kolozsvári magyar közösség legnagyobb ünnepén, a Kolozsvári Magyar Napokon!

Néptánc, népzene, népmese, népi kézművesség mind egy helyen a Református Kollégium udvarán! Gyerekfoglalkozások, ölbeli játékok, mesterség- és viseletbemutatók, ének- és táncoktatások, előadások, koncertek, kiállítások, folkkocsma-kvíz és táncházak közül választhat, aki betér az udvarba. Ez az a hely, ahol napközben bárki megtalálja a kedvére valót, este a táncházban pedig zeng a lélek, zeng a szó, zeng a szerelemajtó!

A FolkUdvar programkínálata a kolozsvári táncházas civilek közös munkájának eredménye. A 45 év során több generáció nőtt bele a táncházmozgalomba, számottevő azok száma, akik a szórakozás mellett hivatásuknak is választották ezt a pályát, szakmailag és emberileg is építik, formálják a helyi közösségeik jelenét és jövőjét. Az oktatók, előadók és közreműködők kiváló zenészek, táncosok, kézművesek és szakemberek. A közös bennük, hogy rajonganak a népi kultúráért, érzik lüktetését, értik a nyelvét, és meg akarják tanítani másoknak is.

Megosztás:

Dátum

2022. aug. 20.

Időpont

22:00 - 00:00

Helyszín

Kolozsvári Református Kollégium udvara
Kategória

Főszervező

Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány

További szervezők

Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Kallós Zoltán Alapítvány
MókaTár
Ördögtérgye Néptáncegyüttes
Ördöngös
Rezeda zenekar
Szarkaláb Néptáncegyüttes
Tokos Zenekar Egyesület

Leave a Reply