BOJTORJÁN

Az együttessel az 1972-ben történt megalakulásakor új szín jelent meg a hazai akusztikus és populáris zene területén. Elsőként ötvözték a népzenei és a populáris zenei stílust a klasszikus vokális hangzással, amely mindmáig egyedülálló a hazai zenei életben. Az 1981-ben megjelent Csavargódal című lemezük néhány hét alatt 100 ezer példányban kelt el. Témáikban egyszerű, hétköznapi történetek, az összetartozás érzése és szükségessége fogalmazódik meg. Társadalmi eseményekhez kapcsolódva, nem csak otthon, hanem a környező, magyarlakta településeken, máig éneklik a széles körben ismertté vált dalaikat, különösen az Összetartozunk címűt, amely különös jelentőséggel bír a határon túli magyarság körében.

2017-ben Áder János magyar államelnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki az együttes tagjait. Művészetük a társadalmi lét mikrovilágának, a családi életnek a realisztikus leképezése egyéni, csak az együttesre jellemző zenei világban. Ez is egyik oka annak, hogy társadalmi beágyazottságuk a zenekarok között a mai napig töretlen. A legendás Bojtorján együttes tagjai: Barna Zoltán, Buchwarth László, Kemény Győző, Pomázi Zoltán és Vörös Andor.