Interaktív fizika a Református Kollégium tornakertjében |
A Református Kollégium tornakertjében főként gyerekek mutattak érdeklődést az Interaktív fizika nevű program iránt, délután 4 és 6 óra között. A program során egyszerű fizikai kísérleteket végeztek el, amiket az érdeklődők is kipróbálhattak.
A mai napra olyan kísérleteket terveztek, mint a fémlemez elgörbítése hő hatására, hőtágulás fémgolyókon, hullámpolarizáció, forgatónyomatok megmaradása. Bár elsőre, fizikához nem értő szemmel bonyolultnak tűnik, a kísérletek valóban érdekesek és szemléletesek. A gyerekek is kifejezetten jól érezték magukat, kipróbáltak minden lehetséges ötletet, együtt tevékenykedtek a szervezőkkel.
A programfelelős és egyben az ötletgazda, Sárközi Zsuzsa, miközben a résztvevők kipróbálták az előkészített dolgokat, mesélt a fizika vonatkozó részéről. Szó esett a fény polarizációjáról, az energiáról, hővel kapcsolatos tudnivalókról.
Más jellegű, a szervezők szerint érdekesebbnél érdekesebb kísérletekkel holnap és holnapután is várják az érdeklődőket, 11-18 óra között. |