Kolozsvári Állami Filharmónia és Kolozsvári Magyar Opera
Hétfő, augusztus 13., 19:00 - Kolozsvári Magyar Opera nagyterme
A megnyitó gálaelőadás fényét a Kolozsvári Állami Filharmónia és a Kolozsvári Állami Magyar Opera közös fellépése emeli. A Kolozsvári Állami Filharmónia néven működő szimfonikus zenekart 1955-ben hozták létre, az önálló intézményként működő Kolozsvári Magyar Opera létrejöttét pedig 1948 decemberétől számítjuk. A megnyitó szólistájaként Demény Balázs kolozsvári zongoraművész lép fel.
Közreműködnek: Vígh Ibolya, Veres Orsolya, Pataki Adorján, Sándor Árpád, a Magyar Opera magánénekesei. Vezényel: Jankó Zsolt.
Demény Balázs 2009 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, 2011-től Berlinben és Budapesten tanul párhuzamosan. Számos nemzetközi verseny díjazottja, mint például a Budapesti Nemzetközi Chopin zongoraverseny (II. díj), vagy a „S. Toduta” Nemzetközi zongoraverseny (I. díj).
Budapest Ragtime Band
Kedd, augusztus 14., 19.00 óra – Főtér
A KMN kialakulóban levő hagyományai értelmében ha kedd, akkor jazz. Ezúttal a nagymúltú Budapest Ragtime Bandérkezik a Főtéren felállított nagyszínpadra. Amire számíthatunk, az hamisítatlan ragtime-jazz a javából!
A világszerte ismert magyarországi együttes 1980-ban főiskolát végzett jazz- és klasszikus zenészekből alakult. A hagyományos ragtime zongorajátékot új, merész zenei kísérletekkel színezve, jazz és dixiland slágereket játszva alakult ki mára a világ több országában is ismert és elismert zenei stílusuk. A múlt század első évtizedeit felidéző együttes első lemeze, a Ragtime 1984-ben jelent meg, azóta további hét albummal gazdagították a magyar zenei világot. A jó hangulatú nosztalgiamuzsikát játszó zenészek Európa szerte turnéznak, és gyakran lépnek fel Amerikában és a Kanári-szigeteken is.
Hooligans
Kedd, augusztus 14., 21.00 óra – Főtér
A Kolozsvári Magyar Napokról nem hiányozhat Magyarország egyik legrégibb, ám mai napig népszerű underground együttese, a Hooligans. Az együttes tagjai közül többen zenéltek már együtt különböző formációkban, ám országos, és később határon túli ismertséghez és elismertséghez a sajátos pop-rockot játszó együttes révén jutottak.
Első albumuk 1997-ben jelent meg Nem lát, nem hall, nem beszél címmel. Azóta többször is magyarországi és erdélyi magyar rádiók zenei toplistáit is vezették az együttes dalai. Most a Kolozsvári Magyar Napokra látogatók élőben is meghallgathatják muzsikájukat, és kedvükre kitombolhatják magukat a Hooligans rajongói.
HOBO és bandája
Szerda, augusztus 15., 20.00 óra – Főtér
„Az úton, amelyen járok, senki nem járt előttem és senki nem jön utánam” – így vall munkásságáról a magyar blues muzsika úttörője. Hobo, alias Földes László neve nem ismeretlen a kolozsvári közönség számára, több ízben főleg előadóestek keretében lépett fel már itt.
A szövegíróként, műfordítóként is ismert Kossuth-díjas művész 1978-ban alapította a sokak számára meghatározó zenei élményt nyújtó Hobo Blues Band zenekart. A tagok által megszólaltatott akkordok nemcsak zeneileg jelentenek kiemelkedő alkotást, szövegek szintjén is addig szokatlan hangnemet ütött meg a formáció a magyar zeneiparban.
Az olyan kultikusnak számító dalokat játszó együttes mint a Kopaszkutya, a Közép-Európai Hobo Blues vagy az I Love You Budapest 2011-ben játszott utoljára közönségének a megszokott felállásban. A Kolozsvári Magyar Napokon a legendás együttes tagjai közül Póka Egon is fellép. A több generáció által kedvelt Hobo Blues Band alapító fenegyereke ezúttal teljesen új felállásban zúdítja a közönségre az örökzöld HBB nótákat.
Baricz Gergő
Csütörtök, augusztus 16., 19.00 óra – Farkas utcai színpad
Baricz Gergő a legutóbbi X-Faktor népszerű tehetségkutató televíziós műsorának felfedezettje. Annak ellenére, hogy a szoros versenyből csupán harmadik helyezettként került ki, pillanatok alatt nagy népszerűségre tett szert.
Már a verseny alatt több százas rajongótábor kísérte figyelemmel, hol a szerelmi életének, hol pedig zenei karrierjének alakulását. A borzonti származású fiatal sztár zenei ízlése olyan művészek hatására alakult mint Jim Morrison, Hendrix, Elvis vagy Deák Bill Gyula.
Edda
Csütörtök, augusztus 16., 20.00 óra – Főtér
Szereted a rockzenét? Nem tudsz ellenállni a csábításnak, ha fergeteges rockbuli ígérkezik? Akkor a Magyar Napokon csütörtök este a Főtéren a helyed! A közel negyven éve élő magyar rocklegenda, az EDDA Művek örvendezteti meg Kolozsvár minden rockerét!
Az együttes 1973-as alapítását követően 1974-ben vette fel az EDDA Művek nevet. Ugyanettől az évtől került Pataki Attila a zenekar élére, akinek a neve az idők során azonosult az Eddáéval. A zenéjük nem szorul szószátyár bemutatásra, elég annyi róla, hogy majd minden albumuk aranylemez lett. Az idők során az együttes többször megújult, zenéjük és az EDDA-életérzés ugyanaz maradt.
Szabó Ádám
Péntek, augusztus 17., 19.00 – Farkas utcai színpad
Szabó Ádám is, mint az utóbbi idők legtöbb magyar zenei felfedezettje, tévés tehetségkutató műsorban bizonyította be talpraesettségét. Először a magyarországi Csillag Születik tehetségkutató műsorban fedte fel ország-világ előtt, hogy mit tud. Azóta sokan lettek tangóharmonika játékának szerelmesei.
A budapesti fiú nem titkolja, hogy a harmonikázás számára sem puszta elfoglaltság: szórakozás, hivatás és szerelem egyszerre. Saját bevallása szerint napi öt-hat órát is gyakorol naponta. Ötévesen akadt rá édesapja hangszerére, azóta mindennapos elfoglaltság számára a tangóharmonikázás.
Neoton Família
Péntek, augusztus 17., 20.00óra – Főtér
Főleg a középkorúak idézhetik fel a Neoton Família neve által fémjelzett 70-es, 80-as évek diszkókorszakát. A hőskor hangulatának felidézésében a diszkókirályok segítenek a Kolozsvári Magyar Napokon: a Neoton Família örökzöld dallamai repítik majd vissza a közelmúlt diszkóinak világába kívánkozókat.
Az 1965-ben alapított zenekar csakhamar kinőtte magát az egyetemi zenekarok közül, és Magyarország máig egyik legsikeresebb és legtöbbet vitatott könnyűzenei együttesévé vált. A sok elismeréssel és sok kritikával illetett együttes slágereit a mai napig is minden magyar rádió előszeretettel sugározza.
Presser Gábor és Rúzsa Magdi
Szombat, augusztus 18., 20.00 óra – Főtér
A harmadik Kolozsvári Magyar Napokon ismét a kincses városba látogat az utóbbi évek legismertebb magyar könnyűzenei előadója, Rúzsa Magdi. Nem mindennapi koncertre számíthat a város nagyérdemű közönsége: a közkedvelt vajdasági származású énekesnő nem kisebb hírnevű zenésszel lép fel, mint Presser Gáborral.
A sajátos színezetű orgánummal megáldott Magdi a 2005-ös Megasztár tehetségkutató tévéműsor felfedezettje, amit 2006-ban meg is nyert. A dalszövegíró-énekesnő az említett tehetségkutatón találkozott először a magyar rockzene élő legendájával. Azóta többször is dolgozott együtt Presserrel, aki több dalt is írt Rúzsa Magdinak. Az Omega együttest meghatározó, az LGT-t alapító zenész többször is elismerően nyilatkozott a fiatal énekesnőről. Kolozsváron először muzsikálnak közösen a Főtéri nagyszínpadon.
Szalóki Ági
Szombat, augusztus 18., 18.00 óra – Farkas utcai színpad
A széles közönség főleg gyerekdalairól ismeri, ám Szalóki Ágiezen túlmenően a magyar zenei élet egyik színfoltja. Leginkább az autentikus magyar népzenei elemekből építkező előadóművész 17 éves kora óta lép fel rendszeresen. Pályafutása a magyar népzenét játszó Ökrös együttesben és Magyarország egyik legnagyobb hatású világzenei együttesében, az Ando Bromban indult.
Különböző fesztiválokon szerepelt nagy sikerrel New Yorktól Pekingig, olyan neves zenei eseményeken is fellépett, mint a montreali jazz fesztivál vagy a párizsi Théatre de Ville. Hangja 2009-ig több mint 50 lemezen volt hallható. A többek közt Fonogram-, Kodály- és Artisjus díjakkal kitüntetett előadóművész most a Kolozsvári Magyar Napokon is megörvendeztet minket dalaival.
TransylMania
Vasárnap, augusztus 19., 18.00 - Farkas utca
A baróti TransylMania együttes az etno-rock műfaj egyik legjelesebb Kárpát-medencei együttese. Az idén tíz éves együttes 2002-ben alakult, repertoárjukban olyan változatos hangszerek szerepelnek, mint a cimbalom, vagy a különböző sípok, fúvós hangszerek.
Egy zenekar Erdély szívéből, Székelyföldről, a tiszta forrás vidékéről – jellemzi önmagát a Transylmania. Nem véletlenül: stílusukban a rockzene elemei magyar népzenével keverednek, népdalfeldolgozásaikkal hozzájárulnak a népzenei hagyományok átmentéséhez és népszerűsítéséhez. A megzenésített versek a magyar nemzeti öntudat megerősítését hivatottak szolgálni. 2003-ban jelent meg az első lemezük Legyen úgy, mint régen volt címmel.
László Attila
Vasárnap, augusztus 19., 19.00 óra – a Farkas utcai színpad
Az erdélyi csillag, egy bátrat gondolva, 2011-ben Magyarországra utazott, és a Csillag születik címet viselő tehetségkutató műsorában tárta a nagyvilág elé, pontosabban hallatta meg ország-világgal egyáltalán nem mindennapi hangját. A tavalyi tehetségkutató nyerteseként, az ismeretlenségből kilépve, legkevesebb két ország magyarajkú lakói körében hallatlan népszerűségnek örvend László Attila.
A Kézdivásárhelyről származó fiatal tehetség már a tehetségkutató első megmérettetésén elkápráztatta a zsűrit, majd a közönséget is, akik közül sokan a mai napig figyelemmel kísérik az ifjú titán karrierjét. A szokatlanul fiatal énekes, felfedezése után megállás nélkül koncertezett Magyarországon és Erdélyben is. A közelmúltban amerikai turnéra is hívta az EDDA egykori billentyűse.
Idén a Kolozsvári Magyar Napok idősebb és fiatalabb közönségét egyaránt megörvendezteti a Máté Péter hangjára kísértetiesen emlékeztető fiatal csillag.
Zrínyi – rockopera
Hétfő, augusztus 20., 19.00 óra – Főtér
Augusztus 20-án Kolozsvár Főterén láthatja a nagyérdemű közönség a Zrínyi 1566 rockoperát. A rockopera hiánypótló jellegű: a közelmúltig sok magyar történelmi eseményt feldolgoztak már különböző színházi rendezők és zenészek, eddig a szigetvári hős kimaradt a széles repertoárból.
Azt csak találgatni lehetne, hogy mi okból nem kapott helyet sokáig Zrínyi Miklós a magyar rockoperák sorában. Tény, hogy Moravetz Levente szövegíró-rendező nagyszabású előadással rukkolt elő, amelyet most a Kolozsvári Magyar Napokra látogatók is megtekinthetnek.
Trio Interbelique
Kedd, augusztus 14., 18.00 - Györkös Mányi Albert Emlékház
Régmúlt idők szép melódiái – operett- és sanzonest
Csütörtök, augusztus 16., 13.00 - Farkas utcai színpad
Kostyák Előd és barátai rendkívüli kamarakoncertje
Szerda, augusztus 15., 19.00 óra - Lutheránus templom
Előadók: Bartha Lajos - hegedű, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tagja, az egykori Bartha Vonósnégyes alapító primáriusa Szövérdi Csilla - hegedű, a Kolozsvári "Transilvania" Filharmónia tagja Kostyák Előd - cselló, a kolozsvári operák szólócsellistája, az egykori Bartha Vonósnégyes alapító csellistája Antal Attila - nagybőgő, a Kolozsvári Magyar Opera tagja
Műsoron: Rossini: C-dúr szonáta Kodály: Duó hegedűre és csellóra Boccherini: C-dúr trió két hegedűre és csellóra, op. 44 Borogyin: G-moll triótétel két hegedűre és csellóra Rossini: G-dúr szonáta
Szerda, augusztus 15, 19:00 óra - Farkas utcai templom
Fellépnek: Sámson Melinda ének Miklós Noémi orgona
Műsor:
1. César Franck (1822-1890) - Prélude, Fugue et Variation op. 18 2. Camille Saint-Saëns (1835-1921) - Panis Angelicus 3. Gabriel Fauré (1845-1924) - Requiem op. 48 - Pie Jesu 4. Louis James Alfred Lefébure Wély (1817-1869) - Méditationes religiosas op. 122 - Récit de Hautbois 5. Marcel Dupré (1886-1971) - Ave Maria op. 9 6. Louis Vierne (1870-1937) - Les Angelus op. 57 7. Louis Vierne (1870-1937) - Pieces en style libre op. 31 - Carillon sur la sonnerie de la chapelle du Chateau de Longpont
Magyar Operett Délután
Csütörtök, augusztus 16., 17.00 óra - Farkas utcai színpad
E címszó alatt kerül bemutatásra az Operettissimo együttes legújabb összeállítása, melynek célja, hogy derűs, jókedvű délutánnal lepje meg hallgatóságát. Az operett szerzők közül, Kálmán Imre mellett ki kell emelni Lehár Ferencet (Puccini egyik kedvenc zeneszerzőjét), valamint Huszka Jenőt, Szirmai Albertet és Ábrahám Pált, kinek művei nagy sikert arattak az óceánon túl is. Az együttes tagjai ezen magyar szerzők műveiből állítottak össze egy olyan műsort, mely nem teljességében, de jelentős arányban, élőben próbálja bemutatni e dallamvilág varázsát.
Az együttes többször fellépett már fesztiválokon, ünnepségeken, megemlékezéseken olyan városokban mint: Nagyszeben (Ars Hungarica 2008, 2011, Hungaricum napok 2009) Beszterce (EMKE magyar napok 2009, 2010, 2011, 2012) Nagykároly (Augustfest 2011) Kolozsvár (II. Kolozsvári magyar napok 2011), Dés (2012), illetve magyarlakta községekben, falvakban, különböző falunapok és ünnepségek alkalmával (Tordatúr, Koronka, Aranyosegerbegy, Várfalva).
Szombat, augusztus 18., 17.00 óra - Farkas utcai templom
Az Erdélyi Szaxofon Kvartett megalakulása egyedülálló kezdeményezés az országban.
Célja a szaxofon komolyzenei hangszerként való népszerűsítése. A szaxofon a jazzben, könnyűzenében és a lakodalmas muzsikában is gyakran előforduló hangszer, de klasszikus zenei repertoárja is igen jelentős, szimfonikus zenében és operában is egyaránt használják. Többek között Meyerbeer, Bizet, Debussy, Ravel, Sztravinszkij, Prokofjev, Bartók és Alban Berg is alkalmazta műveiben.
A kvartett, erdélyiségében rejlő különlegességét kihasználva, ösztönző erő kíván lenni az itt élő, illetve erdélyi származású zeneszerzők számára, akiknek szaxofonra írt szólódarabjaik, duóik, trióik és kvartettjeik lemezfelvételeit tervezik. A felvételeket lemezbemutató hangverseny-körutakon tervezik népszerűsíteni országszerte és a határokon túl egyaránt.
A kvartett tagjai továbbá, ízelítőt kívánnak nyújtani például a francia vagy német szaxofonkvartett irodalomból, lemezfelvétel illetve koncertsorozat formájában. Természetesen nem feledkeznek meg a szaxofon kvartettre írt, vagy arra átírt népszerűbb amerikai muzsikáról sem, így a ragtime-ok és jazz-sztenderdek is gyakran szerepelnek majd repertoárjukon.
A TSQ tagjai Erdély szimfonikus zenekarainak vezető klarinétosai.
Szombat, augusztus 18., 19.30 - Szent Mihály templom tornya
Időtartam: 30 perc Előadók: NEUMARKT BRASS - Marosvásárhely Szervező: Szent Mihály Plébánia
A Neumarkt Brass tagjai: Puja Barna - Trombita Ambrus László - Trombita Kelemen Szilárd - Kürt Dávid János - Harsona Alexanru Corlan - Tuba
Műsoron: J. S. Bach - Aria - Bist du bei mir (arr.) G. Fr. Händel: Water music (részletek) H. Purcell: Trumpet tune and march Anonymous: Reneszánsz táncok Verdi: Aida - Diadal indulóJ. S: Bach: Bach - Gavotte per cello solo in D (arr.) J. Clarke: Trumpet Voluntary
Orgonamuzsika Maraton
Vasárnap, augusztus 19., 13.30-18.00 - Szent Mihály templom
A „maratonisták”:
13:30-14:30 - Pozsár Róbert 14:30-15:15 - Emma Teodora Filimon 15:15-16:15 - Amalia Goje 16:15-16:45 - Jakabffy Tamás 16:45-17:30 - Ovidiu Leonaş 17:15-18:00 - Horváth Zoltán
Crancenco Oxana Gergely Bálint Király Erzsébet Kósa Krisztián Szabó Attila
Műsoron:
Népszerű klasszikus művek Bécsi keringők, tangók Világslágerek Nemzetközi és magyar virtuóz darabok
Koncertek az orgonáért 2012
vasárnap, augusztus 19., 21.00 - Kétágú templom (21 Decembrie / Magyar utca 41 sz.)
Fülöp István, zongora (Németország):
F. Schubert: G-dúr fantázia Bartók B: Gyermekeknek, 1. füzet
Fülöp Réka Zsuzsánna, ének, Ralf Wosch orgona-zongora (Németország):
J. S. Bach, H. Schütz, G. Ph. Telemann, A. Vivaldi áriák, Gershwin dalok
Ralf Wosch orgona:
G. F. Händel: Concerto grosso F. Mendelssohn: D-dúr szonáta - Andante H. Mulett: Tu es Petra P. Fletscher: Festival Toccata
Adományával a Kétágú templom barokk orgonájának restaurálását támogatja.
Oláh Boglárka és Oláh Mátyás kamarazene estje
Hétfő, augusztus 20., 17.30 - Györkös Mányi Albert Emlékház
Műsoron:
L. van Beethoven: 2. g-moll Szonáta zongorára és csellóra, Op. 5 Fr. Chopin: Grand Duo Concertant L. Janáček: Pohádka Al. Glazunov: Elégia – Liszt Ferenc emlékére, Op. 17