Világbajnoki sikereket ért el Japánban a kolozsvári Maier-Orosz Judit úszó, képzőművész

Az idén augusztusban Japánban megszervezett szenior úszó világbajnokságon két világbajnoki arany-, egy ezüst és egy bronzéremmel, valamint egy ötödik helyezéssel tért haza Kolozsvárra a kincses város ismert és elismert lakója, Maier-Orosz Judit úszó, képzőművész, aki a 80-84 évesek korosztályában mérettette meg magát – nem kevés sikerrel.

Az Orosz-család – híres kolozsvári úszódinasztiaként – öt bajnokkal is büszkélkedhet, s közülük is kiemelkedő a 2021-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Flóra-Orosz Katalin, úszó, sportorvos, aki pályafutása során 12 bajnoki címet nyert el, valamint 17 világbajnoki rekordot állított fel. Ugyanakkor a család neves személyiségei között említhető Orosz Endre (1871-1945) régész is, aki a kolozsvári Néprajzi Múzeum őreként, az Erdélyi Kárpát-Egyesület főtitkáraként, valamint az archeológia területén bizonyító, elismert szakemberként alkotott maradandót. A kolozsvári, erdélyi és Kárpát-medencei magyar szellemi- és sportélet e meghatározó családjának emlékét őrizve végzi munkáját és vállalja a versenyekre való felkészüléssel járó fáradalmakat Maier-Orosz Judit, aki elmondta: kötelességének érzi, hogy tovább vigye családjának – melynek utolsó túlélője – emlékezetét. „Nem volt könnyű a Fukuokában megszervezett versenyre való felkészülés, hiszen annak a kolozsvári uszodának a küszöbét kellett átlépnem, ahol szeretett testvérem utoljára úszott. Sokat kellett harcoljak magammal, amíg ezt meg tudtam tenni, ugyanakkor elégtétellel tölt el, hogy nővéremnek 2022-ben mellszobrot avathattunk a Babeş-Bolyai Tudományegyetemhez tartozó dr. Iuliu Haţieganu Sportparkban. A Japánban elért sikereimmel is az ő, valamint szeretett családom emlékének áldozok” – mondta Maier-Orosz Judit, aki május végén, a Târgoviște-i úszóbajnokságon – még a Fukuoka-i megmérettetést megelőzően és az Universitatea Senior Úszóklub színeiben – hat egyéni aranyérmet és két staféta-számban szerzett érmet nyert, valamint négy országos csúcsot állított fel. „Ezt követte az a magyar nemzetközi bajnokság, mely talán a legfontosabb szenior úszóverseny, és ahol szintén sikerült négy aranyérmet szereznem, továbbá egy országos csúcsot úsztam, valamint a 400 vegyesen elért eredményemért is haza hozhattam egy kupát” – nyilatkozta az úszó.

Világbajnokság a világ túlsó felén – elvitathatatlan eredményekkel

E megterhelő tavaszi–nyáreleji időszak után, augusztus 5-11. között következett a Japánban megrendezett szenior világbajnokság (6000 benevezett résztvevővel), melynek – Maier-Orosz Judit elmondása szerint – nemcsak a felkészülési időszaka volt kimerítő, hanem az a több mint 15 órát igénybe vevő, odafelé vezető út is, melyet Japán zsúfoltsága, az európai ember számára elviselhetetlen páratartalom, valamint a világbajnokság megszervezése kapcsán felmerülő problémák sem tettek könnyebbé. „Nővérem unszolására – aki 2012-ben kezdte el a szenior úszást –, én 2017 óta úszom rendszeresen, így lehetőségem nyílt részt venni már a 2019-es, Dél-Koreában megszervezett világbajnokságon is. S bár az ottani körülmények miatt azt a megmérettetést sem szerettem, most mégis kényszerítettem magam, hogy újra a startkőre álljak. Két hónap múlva töltöm a 81. életévemet, célul pedig azt tűztem ki magamnak, hogy 100 méter mellúszásban legalább egy bronzérmet elnyerhessek, hiszen az ezt megelőző világbajnokságon a leghálátlanabb negyedik helyezést értem el” – nyilatkozta Maier-Orosz Judit. Az úszó, felülmúlva minden előzetes elvárását 100 méteres mellúszásban valóban bronzérmes lett – alig fél másodperccel lemaradva az ezüstérmestől –, ugyanakkor a 4×100 méter vegyes úszás során – egy szerencsétlen véletlen folytán vízzel teli úszószemüvegben, tulajdonképpen vakon megtéve a távot – aranyérmes lett. A kolozsvári úszó a 200 méteres vegyes technikájú versenyszámban szintén fölényes győzelmet aratott – 27 másodpercet ráverve a második helyezettre –, 200 méter mellen ezüstérmet nyert, 100 méter háton pedig ötödik helyezést ért el. „Nem is álmodtam arról, hogy ilyen kimerítő utazás után ilyen sikereket érek el. Ha pedig maga a megmérettetés nem lett volna elég fárasztó, ott tartózkodásunk alatt Japán számos – történeti és kulturális értelemben is fontos – helyszínét sikerült bejárnunk. Így jutottunk el a császárvárosként ismert Kiotóba, Nara és Oszaka városaiban tájfunokkal kellett szembe néznünk, Tokió – agglomerációval együtt – 35 milliós nyüzsgése pedig végképp kimeríti az embert. Hálás vagyok útitársaimnak, akik mindig velem tartanak és átsegítenek a megpróbáltatásokon, és örömmel tölt el, hogy eredményeim révén nem csak magamnak bizonyíthattam, de bízom benne, hogy sikerül családom emlékét is megőrizzem” – nyilatkozta Maier-Orosz Judit.

Mindent megtenni, amit a jövő tartogat

„Japánban sikerült összeszednem egy koronavírus-fertőzést, mely eléggé megviselt, most is lábadozom. Ugyanakkor bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül visszanyernem korábbi formámat, hiszen számos teendő vár rám a családi hagyaték megőrzése és rendezése terén, ugyanakkor bevallom: újra kívánom a vizet, szívesen visszatérnék a medencéhez is” – mondta az úszó. Maier-Orosz Judit hozzátette: a nagyapa archeológiai munkássága előtt tisztelegve a családi ház tetőterében kiállítóteret tervez berendezni. „Ez nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is igen megterhelő munka, de vállalom. Ugyanakkor az Universitatea úszóklubjától is érkeznek felkérések, s ha az egészségi állapotom megengedi, talán azoknak is eleget teszek. Igyekszem mindent megtenni, amit a jövő tartogat” – zárta nyilatkozatát Maier-Orosz Judit.

(Az Orosz Alapítvány sajtóközleménye)

Megosztás:

Leave a Reply