Kós Károly és a transzilvanizmus az európai szecessziós mozgalom tükrében

Vasárnap az MCC szervezésében a neves francia művészettörténész, Henry de Montety beszélt az Ifjúsági udvaron a szecesszió mint művészeti irányzat elindításáról, és arról, hogy a magyar mozgalom, ezen belül Kós Károly hogyan kapcsolódik be az európai vérkeringésbe.
Henry de Montety művészettörténész a szecesszió (Art nouveau) fogalmának ismertetésével kezdte az előadását, pontosabban azzal a problémafelvetéssel, hogy milyen különbségek voltak észlelhetőek Európán belül a különböző szecessziós irányzatokban. A válasz: vizualitásában eltérések jelentkeztek, de ugyanaz a szándék, megközelítés jellemezte őket: hogy megmutassák a láthatatlant, a lelket, ami mozgatórugója a művészetnek: az emberiség kapcsolatát a természettel vagy az emberiség kapcsolatát a múlttal. Ez egy lelkileg erős irányzat – hangzott el – mégsem nevezhető absztraktnak, nagyon is realisztikus művészet, hiszen a múltból, a történelemből indul ki, ahhoz akar kapcsolódni: így értelmezhető a francia Art nouveau kifejezés is: új, de a múlthoz akar kapcsolódni. S amiért ez az irányzat minden országban másképp manifesztálódik, az éppen ebből az aspektusából fakad, hogy minden nemzet a saját múltjához tér vissza – Kós Károly a transzilvanizmushoz nyúlt.
A szecesszió másik fontos aspektusa – emelte ki Henry de Montety – a jelen börtönként, illúzióként való felfogása, amelyből csak a múlthoz való kapcsolódásban láttak kiutat. Európában általában ez a törekvés összekapcsolódott az identitáskereséssel, ezen belül Magyarországon jellegzetesen az osztrák fennhatóság elleni válaszreakcióként értelmezték. Mint ilyen, a sajátosan magyar irányzattá az eklektikus stílus vált a historicizálóval szemben, ami az osztrák-magyar kapcsolat jegyeit hordozta magán. Az eklektikus stílus felerősítése ebben az értelemben a Monarchiától való elhatárolódást is kifejezte. Három erre vonatkozó megoldás született a korabeli művészetekben: Ausztria helyett Párizs felé szegezni a tekintetet, a második a természethez való kapcsolódás, vagy a falvakhoz, a népiességhez – ez utóbbi megoldást, választotta Kós Károly a saját munkáiban. A transzilvanizmus fogalomkörét körbejárva a művészettörténész elmondta, hogy ez egyformán elhatárolódást jelent a moderntől és a birodalmi kortól is. A gótika újraéledését láthatjuk ebben egy paleo-barokk stílusban, ami az imperializmustól és a modernizmustól megfosztva átalakul egy úgynevezett „népies (folk) barokkba”. Kós Károly művészetével kapcsolatban kiemelte az időbeliségre fektetett hangsúlyt: „konstruktív népművészetünk alapja a középkor művészete, nemzeti művészetünk alapja a népművészet”. Mindez a népművészet megbízhatóságát és időket áthidaló jellegét emeli ki – tette hozzá Henry de Montety.
Az előadás végén elhangzott, hogy a francia és a magyar nyelvet vizsgálva felfigyelhetünk rá, hogy az előbbi gondolkodás az időbeliségre helyezi a hangsúlyt (gondoljunk csak a változatos igeidők meglétére), míg a mi gondolkodásunk alapvetően a térbeliségre (ezt bizonyítja az igekötőink sokfélesége). Henry de Montety szerint ezzel önmagunkat és az európai színtéren való szerepünket is jobban megérthetjük.

Kiss Tünde