Orbán János Dénes legújabb, Sándor vagyok én is című könyvét mutatták be a Kolozsvári Magyar Napokon, szombaton. Illetve: mutatta be a szerző maga („nem hívtam moderátort, mert azok mindig hülyeséget kérdeznek, én meg kénytelen vagyok hülyeséget válaszolni”). Illetve: kétséges, hogy kinek is a könyve, OJD saját bevallása szerint ugyanis kulturális „reciklálást” végzett.

„Egy egészen rendkívüli könyvet fogunk ma bemutatni, ilyent tudtommal még nem írtak: a világban egyre gyakoribb a reciklálás, amikor szemétből csinálnak új dolgokat, ez történt ebben a könyvben is” – ütötte meg a hangot Orbán János Dénes, és valóban. Miután éveken keresztül szerkesztette (önjelölt) költők irodalmi lapokba szánt és visszautasított kéziratait, a leselejtezett versek közül a leggicsesebb, legelszálltabb műveket gyűjtötte csokorba. Esetenként válasz-versekkel egészítette ki, tematikusan elrendezte és lőn: Sándor vagyok én is.

És mindezt miért? Ha összeülne a tíz legprofibb kortárs magyar költő – ecsetelte OJD – önszántából nem tudna olyan „izgalmas baromságokat” írni, mint amilyenekre „egy szegedi háziasszony képes, azok után, hogy a családja lefeküdt, s a versíró kényszer rátör”.

Ilyen válogatott érvek után a hallgatóság vájt fülekkel hallgatta végig a MÁV-kórházban végrehajtott aranyér-műtétet, az egér és a holdvilág beteljesületlen szerelmét, a gravitációt saját kénye-kedve szerint kapcsolgató pszeudo-istent és a hasonló, abszurdnál-abszurdabb témákat megéneklő verseket. A szegedi háziasszony pedig csak a sor eleje volt, színházi szabótól nyugalmazott mozdonyvezetőig még sokak remekműveinek örvendhetett. Remekműveknek bizony: mindenki söröket borogatva hahotázott, szégyenben tán csak a Farkas utcai stand-up comedy fellépői maradtak..
.