Pálosan szép az élet! – vádorkiállítás az Egyetem utcában

A 12. Kolozsvári Magyar Napokra is begördült a „Pálos-busz”: az Egyetem utcai parkolóban augusztus 20–22. között megtekinthető rendtörténeti vándorkiállítás célja, hogy az érdeklődők a Pálos szerzetesrend múltját és munkásságát megismerhessék. A bemutató 2020-ban indult útjára, a rendalapító esztergomi kanonok, Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából. A koronavírus-járvány miatt az eseménysorozat leállt, idén viszont több erdélyi városban is látható.

A tárlat a nagyváradi megállója után érkezik a kincses városba, a rendezvény különlegessége pedig, hogy egy autóbusz ad otthont a kiállításnak. Itt a magyarnapozók megismerkedhetnek Boldog Özséb munkásságával, hallgathatnak gregorián énekeket, de akár érintőképernyőn is nézegethetnek fényképeket, lapozhatnak korabeli kódexeket.

A szervezők szerint a kiállítás nem csak a katolikus, hívő embereket akarja megszólítani, hanem mindenkit, aki érdeklődik a magyar örökség, múlt és történelem iránt.

A mozgókiállítás során Sudár Annamária kurátor a következő időpontokban tart tárlatvezetést: augusztus 20-án 10 és 11 órától, augusztus 21-én és 22-én pedig 10 órától.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Megosztás:

Leave a Reply