Az igazmondás művészete – tárlat nyílt Márton Árpád festményeiből

Élet-Jelek címmel nyílt Márton Árpád festőművész alkotásaiból kiállítás a Bánffy-palotában található Kolozsvári Művészeti Múzeumban, a Magyar Napok első szombatján. A megnyitón Banner Zoltán művészettörténész arra is kitért, mi teszi európai viszonylatban is különlegessé a Csíkszeredában élő művész alkotásait. Idén a hivatalos megnyitó előtt két nappal, szombaton kezdődött el a Magyar Napok programkavalkádja, többek között a Gyergyóalfaluban született festőművész, Márton Árpád Élet-Jelek című kiállításának megnyitójával.

„Nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor megtudtam, hogy meghívtak Kolozsvárra. A palotára diákkorunkban úgy néztünk fel, mint a kultúra templomára, valójában az is volt. Rengeteg képzőművészeti alkotást néztünk meg itt” – idézte fel a helyszínnel kapcsolatos emlékeit Márton Árpád, aki élete első kiállítását 1963-ban tartotta a Mátyás-házban.

A Csíkszeredában élő művész tárlatát sok korábbi alkalomhoz hasonlóan személyes jóbarátja, a kolozsvári Banner Zoltán művészettörténész nyitotta meg. „Európa nagyobbik felében sok olyan festő van, aki ma már nem tudja, kiért kell neki, a kiválasztottnak, álmot látnia, kergetnie. Ha a művész nem tudja ezt, előbb utóbb a kiválasztottság elhomályosul, majd eltűnik. A mi tájainkon a valamire való művész sohasem engedhette meg magának ezt a luxust, mert sokan vagyunk, akik hiszünk a művészet embert formáló hatásában” – világított rá Banner tájegységünk egyik lényeges kulturális jellemzőjére, majd hozzátette, Márton Árpád képei több évtized után is képesek azt üzenni megtekintőiknek, hogy nincsenek egyedül a világban.

Beszéde végén a művészettörténész azt is megjegyezte, a festőművész különböző évtizedekben készült, az embert előtérbe helyező munkáihoz hasonlót nem igazán látott Európában. Szerinte korunk súlyos művészettörténészi problémái közé tartozik az igazság elferdítése, meghamisítása, ezzel szemben Márton alkotásait az igazmondás teszi még hitelesebbé.

Az Élet-Jelek című tárlatról fontos tudni, hogy a képek nem alkotási idő szerinti kronológiai sorrendben vannak elhelyezve egymás mellett, viszont együttesen is lényeges társadalmi üzeneteket hordoznak.

Az érdeklődők augusztus 27-ig, a múzeum megszokott nyitvatartási ideje alatt tekinthetik meg a Márton Árpád műveiből készült kiállítást, szerdától vasárnapig, 10 és 17 óra között.

Gebe Zoltán

Megosztás:

Leave a Reply