Csak együtt megy – beszélgetés a háború károsultjainak segélyezéséről

S.O.S. Ukrajna címmel rendeztek beszélgetést szerda délután a Vallásszabadság Házában. A Magyar Unitárius Egyház által szervezett eseményen több erdélyi és egyéb romániai segélyszervezet vezetője fejtette ki, mit tettek az elmúlt másfél évben és mit tehetnek a jövőben a háború miatt nehéz helyzetbe került civilekért.
A tavalyi eseményhez hasonlóan, a Magyar Napok szervezői idén is teret adnak a szomszédunkban zajló háborúval kapcsolatos beszélgetéseknek, ezek közül az elsőt csütörtökön tartották a Vallásszabadság Házában (Magyar utca 14.) S.O.S Ukrajna címmel. Ahogyan azt a címe is sugallja, a program témája a bajba került, Ukrajnában maradt és Romániába menekülő civilek segélyezése volt.
A témával kapcsolatban érdekes részleteket osztott meg a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője, Nagy Béla, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat programvezetője, Dumitru Anca, a kolozsvári Phoneo Egyesület programvezetője, Anca Beu, valamint Vlagyimir Szkalszkij ukrajnai háborús menekült is.
„A belföldi és külföldi adományozók segítségével tudtunk humanitárius segélyeket küldeni Ukrajnába, a pénzügyi támogatáson kívül orvosi felszerelést, gyógyszereket, a mindennapi élethez szükséges eszközöket, generátorokat és egyéb dolgokat juttattunk el a rászorulókhoz” – számolt be a segítségnyújtás egyik formájáról Anca Beu, aki a továbbiakban a Kolozsváron és egyéb romániai helyszíneken menedéket kapó gyerekek közösségbe való integrálásáról beszélt. A projekt lényege, hogy az ukrán származású gyerekek, tinédzserek és felnőttek különböző kulturális és egyéb tevékenységekben vegyenek részt Romániában született társaikkal. Pozitívumként emelte ki, hogy rengeteg általa ismert segélyszervezet tartja fontosnak a problémával való foglalkozást és a segítségnyújtást.
„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a járási vezetőséggel, informálnak minket arról, hogy éppen hol kell segíteni. Nagyon sok fiatal kerül haza a harctérről rokkantan, nekik szükségük van a kórházakban egyészségügyi kellékekre. Ezeknek az embereknek nagy szükségük van a rehabilitációra is, erre a célra pillanatnyilag nincsenek külön helyiségek” – említett egyet a számtalan humanitárius probléma közül Nagy Béla főjegyző.
A folytatásban Dumitru Anca programvezető osztotta meg tapasztalatait a Romániai Máltai Szeretetszolgálat tevékenységével kapcsolatban. Elmondása szerint a háború kezdetén rengeteg menekült érkezett Ukrajnából, az ő ellátásuk pedig rengeteg energiát és időt vett igénybe. Később a menekültek száma elkezdett csökkeni, ekkor a szervezet úgy döntött, nagyobb hangsúlyt fordít a helyben való segítségnyújtásra.
A beszélgetést moderáló Szabó László, a Gondviselés Segélyszervezet elnöke többek között azt is elmondta, szervezete a Kárpátaljai Református Egyház diakóniai intézetével együttműködve kilenc segélyszállítmányt juttatott el a háború kezdete óta a rászorulóknak.
Az említettek mellett megszólalt a Gondviselés önkéntese, Vlagyimir Szkalszkij is, aki már a tavaly is meghívottja volt a Kolozsvári Magyar Napoknak. Az ukrán férfi még a háború elején hagyta el családjával Odesszát, azóta aktívan részt vesz az ukrán menekülteket segítő programokban.
Összefoglalva az elhangzottakat, a megszólalok egyetértettek abban, hogy a rászorulóknak való segítségnyújtás Románia és Ukrajna területén egyaránt fontos célja a segélyszervezeteknek. A folyamatos munka ellenére a jövőben is bőven lesz mit tenni a helyzet javításáért, hiszen a gyerekek anyanyelvű oktatásának biztosítása, a menekültek szállásokon való elhelyezése, valamint a segélyszállítmányok elindítása mellett rengeteg probléma vár még megoldásra.

Gebe Zoltán

Megosztás:

Leave a Reply