Halottak napja Bécsben – Előadás Kányádi Sándor műveiből

Havas Judit előadóművész és irodalomtörténész a Kolozsvár Társaság szervezésében és az Erdélyi Múzeum Egyesület Jókai utcai székházába várta mindazokat, akik érdeklődnek az öt éve elhunyt Kányádi Sándor munkássága iránt. A művésznő a költő emlékére versösszeállítással készült, amit beszélgetés és Cserey Csaba handpan-játéka egészített ki, de maga a költő is „megszólalt”, ugyanis olyan felvételeket mutattak be, amelyeken Kányádi a saját műveit szavalja.
Kedden, augusztus 15-én zsúfolásig megtelt az Erdélyi Múzeum Egyesület Jókai utcai székhelyének előadóterme azokkal, akik Havas Judit Halottak napja Bécsben című előadására voltak kíváncsiak. Az irodalomtörténészként is tevékenykedő művésznő Kányádi Sándor verseiből szavalt, de előadott olyan műfordításokat is, amelyek elmondása szerint annyira magukon viselik a költő kéznyomát, hogy nem hagyhatók ki az életműből.
A versek között Havas Judit Szabó Zsolttal beszélgetett a saját Kányádi-élményeikről, de szóba került a táncházmozgalom is, amelynek népszerűsítésében a költőnek is nagy szerepe volt. A hangulatot Cserey Csaba handpan-játéka alapozta meg, amely a szavalatokat is végig kísérte.
Az esemény egyben az előadással azonos című hangoskönyv bemutatója is volt, Havas Judit ugyanis az itt elhangzott műveket, több másik Kányádi-költemény társaságában lemezen is kiadta. Mint mondta, a válogatásban, még a Halottak napja Bécsben előadás készítésekor segítségére volt a költő özvegye, két fia, valamint Réz Pál irodalomtörténész is.

Mihálykó Tihamér

Megosztás:

Leave a Reply