Kiállítás nyílt a Magyar Napokon Kántor Lajos gyűjteményéből

In memoriam Kántor Lajos címmel nyílt kiállítás a kolozsvári Művészeti Múzeumban augusztus 12-én, szombat délután, a Kincses Kolozsvár Egyesület, a Kolozsvári Művészeti Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) szervezésében. A tárlat Kántor Lajos (1937-2017) kolozsvári irodalomtörténész, író, műkritikus egykori képzőművészeti gyűjteményéből mutat be egy reprezentatív, mintegy 70 művet felvonultató válogatást. A sok érdeklődőt bevonzó kiállítás megnyitóján felszólalt Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Lucian Năstase-Kovács, a múzeum igazgatója, Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese, Bordás Beáta, az EMŰK vezetője és Kántor László, Kántor Lajos fia.
Mint ismeretes, Kántor Lajos irodalomtörténeti munkássága mellett, a Korunk folyóirat szerkesztőjeként és a Korunk Galéria létrehozójaként (1973) alkotott kiemelkedőt az erdélyi magyar képzőművészet népszerűsítésének szempontjából. Az általa összegyűjtött képzőművészeti alkotások (festmények, grafikák, szobrászati művek, kerámia- és textilmunkák) jelentős hányadát, 134 művet, a Sapientia Alapítvány vásárolta meg 2019-ben, és helyezte el megőrzésre a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK). Az EMŰK 2021-ben Sepsiszentgyörgyön rendezett egy átfogó kiállítást a megvásárolt Kántor-gyűjteményből, idén pedig a Kolozsvári Magyar Napokon tekinthető meg egy válogatás ebből a művelődés- és irodalomtörténeti szempontból is jelentős hagyatékból. A kolozsvári Bánffy-palotában rendezett tárlat anyagát Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész válogatta össze.
Első felszólalóként, Vákár István kiemelte: hogyha Kántorról beszélünk, akkor „egy olyan érdekes harcosról beszélünk, aki az átkos időkben is megtudta találni azt a lehetőséget, hogy fényt tudjon mutatni.” A Korunk Galéria fontos tényező és alternatíva volt a képzőművészeknek a kommunista cenzúra idején. Ugyanakkor a megyei tanács alelnöke az akkori és a mai nehéz kulturális helyzetet állította párhuzamba. Emellett bátorított arra, hogy a társadalomnak fel kellene nőnie és merészen kiállnia azokért a dolgokért, amikért az elődeink harcoltak és felépítettek, mert „bármikor, egy tollvonással azt, amit egyesek szeretnének, elvehetnek”.
Lucian Năstase-Kovács elmondta, hogy legalább 5-6 éve tervezik ezt a kiállítást, de az akadályok (pl. a járványidőszak) nem engedték ezt megvalósulni. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy végül Sepsiszentgyörgyre jutott a gyűjtemény, mivel a művészeti múzeum már nem engedhette meg magának, hogy ezeket a festményeket megszerezze. De reménykedik, hogy a 600 darabos gyűjteményből megmaradt néhány olyan alkotás, amely adományként megkaphat a múzeum is. Felelevenítette: Kántor Lajos egy intézmény, egy igazán komplex ember volt. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Kántor Lajos naplóbejegyzései is napvilágot látnak majd. Megköszönte Kántor Lászlónak és Bordás Beátának azt, hogy létrejöhetett a kiállítás, és méltatta azt is, ahogyan ezek között a festmények között élt Kántor.
Balázs Imre József felidézett egy személyes történetet Kántor Lajossal és Korunk Galériával kapcsolatban. Huszonöt évvel ezelőtt került szerkesztőként a Korunk szerkesztőségébe és mindaz, ami most látható a falakon, valamiképp visszaidézi ezt az élményt számára. Hétköznaponként ültek a szerkesztőségben egy hónapon keresztül, és a hónap egy bizonyos napján Heim András műszaki szerkesztő elkezdte lázasan tologatni azt asztalt, a zenészek, poéták megjelentek és megnyílt a Korunk Galéria abban a hónapban. „Minden hónapban egyszer történt ilyen, azok voltak a csoda-pillanatok, a hétköznapok pedig azok voltak, hogy mi ültünk az íróasztalunknál és a falon jó festmények voltak, ez fontos volt. Abból az ötletből születetett minden, amit láttunk, és a Korunk Galéria is, hogy nem mindegy milyen képek között ülünk egy hónapon keresztül. Egy hónapban egyszer ráirányult a reflektorfény ezekre a képekre, de bennünket gazdagít, hogy azok a képek ott vannak a hétköznapunkban is”. Kántor Lajos képzőművészekkel került kapcsolatba, festményekkel ajándékozták meg őt, vagy ő szerezte meg ezeket a képeket, kialakítva egy értékes gyűjteményt. Balázs Imre József a kiállításról elmondta, hogy azok a szerencsések, akik a Kántor Lajos lakhelyén, a Mikes utcai ház falain látták a festményeket, eredeti környezetükben, egy másik kontextust láthattak, a múzeumban pedig más hatást keltenek. Véleménye szerint, a kiállítás egy erdélyi magyar képzőművészeti körkép 1945 és 1989 közötti időszakból. A kiállításhoz pedig azt javasolta, hogy a jelenlévők olvassák Kántor Lajos szövegeit is, memoárjait, a képzőművészetről írott könyveit, mert „kiderül, hogy az, amit a falon látunk, az egy hálózat, az erdélyi magyar képzőművészetnek a hálózata, amely hálózatnak Kántor Lajos egy nagyon fontos csomópontja volt, az ő személyével és az ő szervezői munkájával találkoztak össze ezek a művészeti életművek és maga az erdélyi magyar képzőművészet is”.
Bordás Beáta köszöntője után elmondta, hogy ez a kiállítás mennyire fontos lehet minden kolozsvári számára, nemcsak azoknak, akik személyesen ismerték Kántor Lajost. Ismertette a gyűjtemény történetét, amit 2019 és 2021 között vásárolt meg a Sapientia Alapítvány, majd megköszönte Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésznek, az EMŰK volt vezetőjének segítségét. Ezután a kiállítás felosztásáról beszélt, megemlítve néhány kiállított művészt is. Az első teremben legfőképpen portrék találnak helyet, amelyek Kántor Lajoshoz kötődnek (pl. Kádár Tibor, Tóth László, Mohy Sándor, Nagy Albert) Kiemelte, hogy Nagy Albert Fehér kakas és Tél c. festményei annyira fontosak voltak, hogy Kántor Lajos egyszer azt nyilatkozta, ezek a munkák az egész gondolatvilágát meghatározzák. A két kiemelkedő festmény mellett a kiállításon Kádár Tibor Kántor Lajost és Kántor Erzsébetet ábrázoló portréi láthatóak. Ez a terem azt jelképezi, hogy milyen környezetben élt és dolgozott Kántor Lajos. Emellett még korabeli írók, költők és szerkesztők képei, portréi jelennek meg, illetve az erdélyi művelődési élet kiváló alakjainak a portréi, szobrászok munkái. A második teremben olyan elismert és kiemelkedő kolozsvári alkotóktól vannak a művek, mint például Fülöp Antal Andor, Balázs Péter, Incze János Dés. A harmadik terem azért érdekes, mert Kántor Lajos nem csak a befutott művészeket karolta fel és biztosított számukra kiállítási lehetőséget, hanem naiv művészeket is felfedezett, és az ő munkájuk közül találhatnak a harmadik teremben válogatást: Kozma Erzsébet, Török Pál, Györkös Mányi Albert, Tirnován Ari-Vid. A negyedik teremben különböző újító tendenciáknak a képviselői jelennek meg: Jakobovits Miklós, Balázs Imre, Márton Árpád. Az utolsó teremben grafikai alkotások láthatóak, ezek főleg a hetvenes, nyolcvanas évekbeli kolozsvári grafikai iskolának jelentős alakjainak a munkái: Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Plugor Sándor. Érdekességképpen elmondta, sok olyan munka volt Kántor Lajos gyűjteményében, ami nem feltétlenül képviselt nagy művészeti értéket, de mindenképpen kultúrtörténeti és irodalomtörténeti szempontból jelentős.
Kántor László elmondta: az öccsével, Kántor Istvánnal közösen tervezték ezt a kiállítást megvalósítani. „Mi ezek között a képek között nőttünk fel. Örülünk, hogy eljutott a kiállítás a szülővárosába, Kolozsvárra, ahol itt volt a leginkább elismert, habár Erdély-szerte, világszerte is voltak barátai” – mondta.
Az In Memoriam Kántor Lajos kiállítás augusztus 27-ig látogatható, a megszokott program szerint, szerdától vasárnapig, 10 órától 17 óráig, kivétel a Magyar Napok hete, amikor is lehetőség nyílik hétfőn és kedden is megnézni a kiállítást.
A 2019-ben indult Kántoresque blog és Facebook-oldal a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Láthatatlan Kollégium és a Spectator Média Kollégium diákjainak közös projektjeként célja a Kántor Lajos irodalomtörténész, filológus, kritikus kiemelkedően gazdag hagyatékának feltérképezése további kutatások előkészítésére.