Középkori vásári forgatag a Romkertben
A Salina Compania hagyományőrzői számos érdekes programmal várják idén is a magyarnapozókat a Farkas utca 19. szám alatti Romkertben, augusztus 17. és 20. között.
Újra birtokba vehetik a felújított Farkas utcát a Kolozsvári Magyar Napok résztvevői, az egyik fontos helyszínéről viszont el lehet mondani, hogy tavaly a munkálatok és akadályok ellenére is megközelíthető volt, idén pedig valószínűleg még több embert fog vonzani. A Romkert az elmúlt évekhez hasonlóan a rendezvény hetének második felében várja az érdeklődőket, naponta, délelőtt 10 órától késő délutánig.
A változatos programok között találunk szakemberek által vezetett rapid randit, találkozást a kolozsvári fogvédőkkel, „Ki a gyilkos” nevű városismereti vetélkedőt, a vállalkozói szférához kötődő beszélgetéseket és rengeteg gyermekprogramot.
Érdemes külön felhívni a figyelmet a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett Vitéz László bábjáték-automatára és a középkori vásári hangulatot megidéző foglalkozásokra is. Utóbbi megvalósításáért a Romkertbéli programok főszervezőjének számító Salina Compania felel, akik az íjászat bemutatására, vívásgyakorlásra, valamint a népi hangszerek ismertetésére is nagy hangsúlyt fektetnek. A helyszínen egymást váltják a gyerekeknek szóló tevékenységek, a felnőtteknek szóló előadások és az interaktív programok.
A Romkertben számos eseményt szervező Életfa Egyesületről érdemes tudni, hogy év közben is rendszeresen szervez kisgyerekeknek és kamaszoknak szóló táborokat, foglalkozásokat, fő céljuk a családok kulturális fejlődésének elősegítése és megerősítése, valamint a nehéz helyzetekben való támogatása. Rajtuk kívül meghatározó szerepe lesz a Női Vállalkozók Erdélyben Egyesületnek is, amely többek között a már említett városismereti vetélkedő lebonyolításáért is felel.
A romkertes események részleteiről és pontos időpontjáról IDE KATTINTVA tájékozódhatnak.