Molnár Zsolt: A monológ iránya – egy rendhagyó könyvbemutató
Augusztus 17-én, kedden délután a Bulgakov irodalmi Kávéház teraszán mutatta be Molnár Zsolt A monológ iránya című verseskötetét a két szerkesztő, Kemenes Henriette és Szűcs László.
A monológ iránya a szerző negyedik verseskötete, 2023-ban jelent meg a Holnap Könyvek Kiadó gondozásában. Molnár Zsolt 1983-ban született Nagyváradon, születése óta mozgáskorlátozott. 2004 óta foglalkozik versírással, műveit eleinte tollba mondta, ma viszont már egy speciális billentyűzeten, az orra segítségével gépeli le őket. Állapota korlátozza a közönség előtti beszédben is, így a beszélgetésnek rendhagyó jellege volt: a kérdéseket előre rögzítették, ezekre Molnár még az esemény előtt írásban válaszolt. A beszélgetés során Kemenes Henriette kérdezett, a szerző válaszait Szűcs László olvasta fel, Molnár Zsolt pedig élénk reakciókkal kísérte a beszélgetést.
Az esemény elején Kemenes Henriette röviden bemutatta az Élő Várad Mozgalmat. A mozgalom 9 fiatal szerzőjének célja, hogy mindenféle módon megmutassák a világnak: az irodalom aktuális, izgalmas, élő dolog. Ennek a csoportosulásnak tagja Molnár Zsolt is. A monológ iránya bemutatásához a hangulatot két, a kötetben szereplő vers (a Tovább és a Csendevő) felolvasásával teremtették meg, ezután kezdetét vette a beszélgetés. A tartalmas félóra során egyértelműen kikristályosodott, hogy Molnár Zsolt, bár ihletforrásként tekint állapotára, egyáltalán nem szeretné, ha verseit az alapján ítélnék meg, hogy írójuk történetesen kerekesszékben tölti mindennapjait. Kiderült, hogy bár a legkönnyebben önmagáról, saját belső folyamatairól ír, erről igyekszik „leszokni”, legújabb kötetében már bőven vannak más jellegű versek is (például a Thriller). Az írás folyamata során alapvetően sorokban gondolkozik, gyakran egy jó nyitósorból születik a vers. Kedvenc kortárs magyar költői Demény Péter és Lackfi János, az utóbbi időben pedig Parti Nagy Lajos költészetébe ásta bele magát mélyebben, akinek főleg az ironikus költői nyelvét és a humorát szereti. A kekeckedő „Odaadnád-e a költészetedet azért, hogy híres sportoló, mondjuk focista vagy kézilabdajátékos légy?” kérdésen csak nevet, de diplomatikusan azt válaszolja, jó verseket egy sikeres sportkarrier után is lehetne írni. Pályája kezdetén ars poeticája „a csúf széppé tétele” volt, de az évek során rájött, hogy ez már nem elég kifejező. Új költői hitvallásának A monológ irányában megjelent Egyenes magasságot tartja, aminek lényegét így foglalja össze röviden: „a legfontosabb nem mindig a csúcson, de emelt fővel menni előre”. Örül a kötetére kapott visszajelzéseknek, de nem merül beléjük túl mélyen, mivel már a következőn dolgozik. Arra a kérdésre, hogy fontos-e, hogy sokan olvassák, azt válaszolja, örül az olvasóknak, mert általuk tud utat nyitni mozgáskorlátozott társai előtt, de tisztában van azzal, hogy versei nem sorolhatók a „vonzó, szórakoztató irodalom” kategóriájába, a minőség és az önazonosság megőrzése pedig jobban érdekli, mint az olvasók száma. A beszélgetés közben elhangzott még néhány vers a kötetből (Lassú, Egyenes magasság, A kijózanodás hajnala).
A monológ irányát az érdeklődők az Idea Könyvtér könyvesboltban (Kossuth Lajos utca 14.) szerezhetik be. Aki „mozgáskorlátozott-lírára” vágyik, annak valószínűleg csalódást fog okozni. Aki viszont egy kortárs erdélyi költő mély, ironikus-önironikus, nyelvi humorral átitatott, gyakran ijesztően tűpontos reflexióit olvasná a világunkról és az itt élő emberről, annak érdemes beszerezni. Ahogy Kemenes Henriette a könyvbemutatón is idézett méltatásban írja: „Molnár Zsolt figyelme és szeme határtalan. A külvilág képe nem csak a tükör üvegén mutatkozik meg, hanem azon túl is folytatódik, egy belső percepcióban, túl a test törékenységén, a tükör mögötti világ teljes és határtalan szabadságában. Nem kényelmes ez sem, de legalább élhető. Ebben a vibráló tájban sem a test, sem a lélek nem éri el a beteljesülés megnyugvását, az ember mintha a végletek közt hánykolódna a magát folyamatosan újrateremtő létben. Molnár víziójának tökéletlen hőse mégis az ember, akit a kisbetűs isten mintha magára hagyott volna ebben az értékvesztett világban, és most céltalanul sodródik a sorsszerű pusztulás felé. Az érzések és a zsigeri tapasztalások, a naturalisztikus ábrázolásmód mellett fontos szerepet kap a humor, az irónia, az önirónia, amik mintha fellazítanák ezt a súlyos tájat. Az eszme, amíg akár csak egyetlen sejt van a Földön, él, és amíg élet van, addig remény is.”
Balázs Hanna Imola
