Séta a Házsongárdi temetőben
Most is, mint minden évben nagy népszerűségnek örvendett a Házsongárd Alapítvány által megszervezésre került házsongárdi séta a magyar kultúra panteonjaként is számon tartott ősi sírkertben.
Kicsik és nagyok várakozással teli figyelemmel lesték a séta kezdetét, hogy felfedezhessék milyen titkokat rejt Erdély egyik legnevesebb kegyhelye. Nem is kellett csalódniuk: Sipos Dávid a Házsongárd Alapitvány titkárának vezetése alatt az értelemmel együtt lassan megnyílt a szív is és a séta végére mindenki úgy érezhette, nemcsak lenyűgözően sok információval és tapasztalattal gazdagodott, de szeretettel is a szívében neves elődeink és kultúránk iránt.
Közvetlen és szivélyes fogadtatásban volt részünk már az elején, majd rövid, de átfogó betekintést nyerhettünk a temető és rajta keresztül a város történelmébe, és egyféle egység érzést indított el az emberben megtudni, hogy egy olyan világban, ahol folyton azt keressük hogyan különbözünk (felekezetileg, nemzetileg, nyelvben, rangban, ideológiában stb.) a Házsongárdi sírkert köztemető jellege üdítően hatott: itt ugyanis nemzetiségtől, felekezettől, nemtől, rangtól, hovatartozástól függetlenül kaphatott méltó végtisztességet és örök nyugvóhelyet minden ember.
A séta alatt végigbarangoltunk többek közt a lutheránus temetőrész mellett, ahol megtekinthettük a gyönyörű barokk és neo-gotikus stílusban épült síremlékeket; meglátogattuk Kós Károly, Barcsay Domokos, Jósika Miklós, Jancsó Miklós, Jancsó Pál, Brassai Sámuel, Bölöni-Farkas Sándor, Szenczi Molnár Albert, Kótsi Patkó János sírját. Sipos Dávid minden síremléknél az érdekes történelmi és irodalmi vonatkozású tényeket anekdotákkal fűszerezte, melyen minden résztvevő jókat derült és a kedves, humoros történetek által lassan-lassan már nem is tűntek olyan távolinak és megközelíthetetlennek nagy elődeink, hiszen ott voltak mellettünk, köröttünk. A történetek életre keltették őket és olyan érzése volt az embernek, mintha régi szeretett rokonait látogatná meg.
Felfedezhettük a Jósika, a Bethlen, a Bánffy és a Mikó család kriptáját melyek a restaurálási munkálatoknak köszönhetően régi – a nyelv úgy kívánja: fényükben, pompájukban, de talán helyesebb: szépségükben és békéjükben pihentek.
A Házsongárd Alapítvány 1999-ben alakult, működési keretét 12 évig az Erdélyi Református Egyházkerület biztosította belső alapítványi jelleggel, az igazgatótanács 1999. december 7-i leiratának megfelelően 2013. november 28-án az Erdélyi Református Egyházkerület létre hozta az önálló jogi személyiséggel rendelkező, s így bejegyzett Házsongárd Alapítványt. Célkitűzése magánszemélyek adományait, alapítványok támogatását felhasználva, évente néhány síremlék helyreállítása, mások folyamatos gondozása. Az alapítvány tisztikara: dr. Sipos Gábor főlevéltáros – elnök, dr. Gaal György helytörténész – ügyvezető elnök, Gergelyné Tőkés Erzsébet tanárnő – igazgató.
A honlapjukon (www.hazsongardalapitvany.ro) bővebb információ és dokumentáció található a már befejezett vagy folyamatban lévő restaurálási munkálatokról, valamint az oldalra beépített digitális navigációs rendszerrel és térképpel egy okos telefont használva könnyen informálódhat a látogató a temetőben örök nyugalomra helyezett neves elődökről és azok sírhelyeinek hollétéről.
Kiss Tünde