Augusztus 17.

Helyszín: Kerekdomb

Szervező: Turul Íjász Hagyományőrző Egyesület

A Kolozsvári Magyar Napok első napján látványban és szórakozásban nem lesz hiány, hiszen augusztus 17-én 10 és 18 óra között lóra pattanunk. A Turul Íjász Hagyományőrző Egyesület ugyanis Lovasnapot szervez a Kerekdombon (a Lomb és a Gheorghe Sion utcák kereszteződésénél) található Szilaj lovastanyánál. Családi program a javából!

A Lovasnapon a részvétel ingyenes!

A rendezvény költségeinek támogatására adományokat köszönettel fogadunk a helyszínen.

 

Felhívás!

A lovas családi nap keretében gulyásfőző versenyre is sor kerül, melyre vállalkozó szellemű családok/csapatok jelentkezését várjuk. A hozzávalókról és eszközökről a versenyző csapatok gondoskodnak.
Jelentkezési határidő: 2014 augusztus 16 (szombat). A versenyre előzetesen a 0744484076 telefonszámon lehet jelentkezni.

A rendezvény részletes programja:

10:00 Megnyitó
Vendégek fogadása.
Marosán Csaba köszöntő beszédével nyitjuk meg a családi lovasnapot.

11:00 Fegyverbemutató történelemóra
Programunk keretén belül Hajós János bemutatja a középkor jellegzetes fegyvereit, hangszereit és azok használatát.

11:30 Díjugratás
A díjugratás a ló ugrókészségét, ügyességét, a versenyző lovas tudását teszi próbára különböző feltételek mellett.

12:00 Íjászbemutató
A Turul Íjász Hagyományőrző Egyesület általános bemutatója az íjászatról. Az érdeklődők is próbára tehetik íjász készségeiket.

12:30 Lovasíjászat
Pászka Lehel, Kodolányi Réka és csapatuk bemutatót tartanak. A résztvevők betekintést nyerhetnek a lovasíjászat világába.

13: 30 Bábszínház
Szórakoztató bábjátékok, előadás Hajós János szervezésével.

14:00 A Turul Íjász Hagyományőrző Egyesület harci jelenete

14:30 Bűvészelődás
Ledniczky Béla, művésznevén Belloni kolozsvári illúzionista bűvészmutatványaival szórakoztatja a közönséget.

15:30 Csoportos lovas előadás
A Turul Íjász Hagyományőrző Egyesület gyerekcsoportjának lovasprodukciója. Ezáltal arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a gyerekek számára a lovaglás különleges tevékenység, önismeretre, természetszeretetre tanít, fejleszti a mozgásérzékelést és a tértudatosságot.

16:00 Kutyaidomítás
A Csendőrség kutyás egységének produkciója, mely által bemutatják a kutyák képességeit különböző bevetések alkalmával.

17:00 Lószépségverseny
A rendezvényen résztvevő lovak felvonulása és értékelése

17:30 A gulyásfőző verseny kiértékelése és díjazása


Bátran állíthatjuk, érdemes lesz augusztus 17-én ellátogatni a Szilaj lovastanyához, mivel értékes és szórakoztató családi programot kínálunk!

 

Megközelíthetőség:

Kerekdomb, Lombului utca


Elérhetőség:
Tunyogi Béla
Telefonszám: 0744 484 076
Email:
www.facebook.com/lohaton
www.facebook.com/CalarieInCluj