A főtér dugig tele emberekkel, a MIT-terasz fenyőrügy-szörpje: összeírtuk azt a tíz élményt, ami nélkül a KMN nem lett volna az igazi.
Azt, hogy a főtér dugig telt emberekkel
Szeretjük használni a bevárost, és szeretjük a főteret, ezért különösen jól eső érzés volt látni minden korosztály képviselőit a könnyű- és komolyzenei koncerteken egyaránt. Minél több rendezvényt a főtérre!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tízedik, jubileumi beszélgetése során a nemzetegyesítési folyamat hídjait és korlátait tárták fel vasárnap délután a Bocskai-házban (a Sapientia-EMTE székhelyén). Székely István politológus – a rendezvény moderátora – magyarországi meghívottai között volt Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai helyettes államtitkára, Pákozdi Csaba, a Külügyminisztérium Kisebbségi Jogi Főosztályának főosztályvezetője, továbbá Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke. A szervező EMNT részéről Mátis Jenő köszöntötte a jelenlevőket, majd Székely István bemutatta beszélgetőtársait. „A nemzetegyesítés sokrétű téma, amelynek még hiányzik egy jobban körüljárható, egységes meghatározása” – vezette fel a beszélgetést a politológus.
A legismertebb magyar sztárok léptek fel az elmúlt napokban a Főtéren, amely a hétvégén bebizonyította: nem csak a könnyűzene, a blues, a rock vagy a dzsesszkoncertek ideiglenes „otthona”, hanem a klasszikus- és a népzenét is szívesen vendégül látja. A Filharmónia és a Magyar Opera szombat esti közös koncertjére is több mint ezren voltak kíváncsiak, és többszázan követték figyelemmel a XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó hagyományos főtéri tánckavalkádját is tegnap délelőtt. A 100 tagú cigányzenekar fellépésén pedig a szervezők által biztosított 500 szék már több mint egy órával az előadás előtt foglalt volt.
Nem csak a csütörtöktől szombatig tartó gyermekprogramok, hanem valószínűleg a magyar napok teljes programjának egyik kiemelkedő pontját képezte a péntek délutáni koncert a Farkas utcai színpadon: a Budapestről érkezett Kolompos együttes igazi táncház-hangulatot teremtett, megmozgatva szülőket és gyermekeket.
A készülő Kolozsvár Arénában szervezett nyílt napot és stadionlátogatást a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ). A látogató közönség egy órára vette a birtokába az átadás előtt lévő, 30 524 férőhelyes stadiont. A Kolozsvári Magyar Napok programpontján több mint 150-en vettek részt.Az érdeklődő tömeget csütörtök délután Fekete Emőke, a tulajdonos Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Dumitru Topan, a munkálatok vezető mérnök és Talpas Botond, a szervező KMDSZ elnöke fogadta.
Mintegy húszan (szülők és gyermekek) vettek részt a családos- és gyermekprogramok keretében megszervezett Botanikus kerti sétán tegnap délután. Máthé Orsolya frissen végzett környezetvédelmi szakember érdekes ismertetést tartott az ott élő mintegy ötven madárfajról. Elmondta: ebben az évszakban már szinte láthatatlanok a madarak, ezeket megfigyelni legjobban tavasszal, a reggeli órákban lehet. Etetni őket csak télen szabad, olajos magvakkal vagy rothadt gyümölccsel, etető pedig gyakorlatilag bármiből eszkábálható. Tavasszal megszerzik maguknak az élelmet, nyáron pedig inkább vizet készítsünk ki számukra, mert nagyon szeretnek lubickolni. Mindeközben a Romkertben is tartott a környezetismereti program, itt Aczél-Fridrich Zsuzsanna madárhangokat játszott le a gyerekeknek, akik különféle madarakat is kiszínezhettek.
http://szabadsag.ro/szabadsag/.../article%2CPArticleScreen.vm/id/61988
„Mi előbb feltérképezzük a mostani helyzetet, és innen kiindulva meghatározzuk azokat a prioritási pontokat, amelyekre mindegy, hogy honnan, de pénzt kell teremteni."
Akár már jövő márciusban elkezdődhet az erdélyi magyar közösség önálló gazdaságfejlesztési tervezeteként megfogalmazott Mikó Imre Terv egy részének gyakorlatba ültetése, mondta Jakabos Janka, a terv koordinátora a tegnap szervezett kerekasztal beszélgetésen Kolozsváron.
Egy kényelmes, jól bejáratott Charlie-koncert kapcsán
Horváth Károlyt nem azért szeretjük, mert extrákkal készül; Horváth Károly egy laza mozdulattal eldobja a cigijét, és színpadra lép.
A konferálás után laza mozdulattal elhajítja a cigijét, majd besétál és rázendít: ő Charlie, az örök napszemüveges whiskys.
A Fesztiválutca leginkább a gyerekekhez szól, így a cukiságfaktor is elég magas a vásáros sátraknál. Állatkák, bábozás, és minden, ami aranyos!
A csütörtökön megnyitott Fesztiválutcába és a Romkertbe főleg gyerekek érkeznek, hiszen van itt minden, ami nekik szól. A vásárban játékok, a sátrakban tevékenységek, arcfestés, bábszínház - órákig van, amivel elfoglalni a csöppségeket. Ennyi aranyosság láttán a szerkesztő is ellágyul, így a standokon, programokban azokat az elemeket szúrtuk ki, amelyek extrémen cukik.
Nem hiányozhatott a tegnapi, Farkas utcai színpadon sorra került operettestről a közismert Szép város Kolozsvár, és az sem csoda, hogy a jól ismert operettrészleteket a művészekkel együtt énekelte a közönség. Ma délután 2 órától ugyanott Hary Judit és Ádám János ad elő kuplékat, operettslágereket.
http://szabadsag.ro/szabadsag/.../article%2CPArticleScreen.vm/id/61954
„Beszéljük meg” – mondta abszolút 21. századiasan Vitéz Lászlónak a szorítóba került, igen felvilágosult ördög. A konfliktust ezúttal mégsem a pszichológusi dívány, hanem László hol nyeles tükörként, hol ventillátorként, hol teniszütőként funkcionáló palacsintasütője oldotta meg. Sőt, teljesen modernül még ködös kockák is kerültek az agresszív részekre, az ördögkinyiffantós jelenetnél Vitéz László teljesen vásári stílusban felszólítván a közönséget, hogy takarja el a szemét. Visítottak a gyerekek a gyönyörűségtől, de csak annyit és ott, ahol illett, segítettek a főhősnek, cinkosai voltak a csínytevésben, de mi felnőttek is azon kaptuk magunkat, hogy a kicsikkel együtt visszük be a liszteszsákot a paradicsomfejű ördögök és kerek-kövér-kopasz kísértetek lakta elátkozott malomba.
Robotkutyát cirógathatunk, súlyos lufikra csodálkozhatunk rá, merített papírban alkothatunk, tekintélyes méretű felszerelés segítségével napfoltokat leshetünk, cifra ostorok, bicskák-kések, fából-gyöngyből-textilből készült ékszerek, népművészeti kincsek, játékok, méztermékek, vásári ételek, borok, pálinkák, tűző napon szenvedő színes-tetszetős nyalánkságok és jobbnál-jobb könyvek tömkelegéből válogathatunk szemünk-szánk és pénztárcánk kedvére a tegnap megnyílt fesztiválutcában. A Báthory-líceum és az egyetem épülete közötti teret vakációban szokatlan módon parkoló autók töltik be, az Egyetemiek Házától viszont már csak gyalogosforgalom halad a Farkas utcában. A vásár határozott előnye, hogy termékfajták szerint többé-kevésbé csoportosítva találjuk a sátrakat: a könyvstandok például kizárólag a Református Kollégiummal szemben sorakoznak.
Hagyományőrzésről is szólnak a tegnap elkezdődött gyermekprogramok
A családos- és gyermekprogramok kezdődtek el csütörtökön a Farkas utcai Romkert festői környezetében, az Életfa Családsegítő Egyesület és együttműködő partnerei (a Donát Alapítvány, a Napsugár gyermeklap, a KreativFun és a Happy Park) szervezésében. Reggel 10 órakor megpendültek a gitárok: Szabó Kinga és Miklós Gyuri elővették a gyermekek kedvenc dalait, és a szép rendben érkező szülők és kicsinyek mellé felsorakoztak Mehemed és a tehenek, a Négyszögletű Kerekerdő lakói, valamint Micimackó és barátai. Szállt a dal, zakatolt a képzeletbeli kisvonat, és a kolozsvári és a környékről érkező kisgyermekes családok szép lassan belakták a Romkertet, ahol három napon át jobbnál jobb programokkal várják őket: jurtaállítás, fegyverbemutató, íjászkodás, viseletbemutató, korongozás, bábelőadások, élőzenés táncház várja a kicsiket és nagyokat, a Farkas utcai színpadon pedig ma este a magyarországi Kolompos együttes koncertezik.
Csütörtöktől, augusztus 18-tól megtöbbszörözte programjait a Kolozsvári Magyar Napok. Mától pezseg a Farkas utca és kezdetét vette a XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó is. Egy kis csemegézés a mai programból: 10 órától rajtolnak a családos- és gyerekprogramok a Romkertben , 11 órától pedig Farkas utcai fesztiválutca megnyitására kerül sor. 13 és 14 órától csoportos tárlatvezetést indítanak a Román Országos Levéltárban. 15 órától folytatódnak a Házsongárdi séták, majd 15:30-tól Zomoráné Cseh Márta Örökségünk a rovásírás című könyvbemutatóra várják önöket.
Sportrendezvények tarkították a Kolozsvári Magyar Napok tegnapi programját: asztalitenisz-bajnokságot, tanár–diák labdarúgó mérkőzést és Sulipolit szervezett a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), illetve a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT). A Sulipolit némileg megzavarta a helyszínváltoztatás, de a Református Kollégium udvara is megfelelt a Monopoly szabályain alapuló játéknak. A pályán a tanáritól a tornateremig a II. emeleti vécén keresztül minden iskolai helyiség szerepelt, és a versenyzők – akik maguk voltak a bábuk – kérdésekre válaszoltak, vagy feladatokat végeztek el. Népszerű volt az asztalitenisz is: harminc fiú és három lány nevezett be. A fiúk versenyét ezen belül két sorozatra tagolták: 16 éven felüliek és 16 éven aluliak korcsoportjára.
Tartalmas programmal várja az érdeklődőket reggelenként a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) a főtéri nagyszínpad szomszédságában lévő kávéházba: miközben a különböző felekezetek ifjúsági, egyetemi lelkészeivel iszogatjuk a reggeli kávét, mindeddig kevésbé ismert szférákba nyerhetünk betekintést. A rendezvénysorozat első, tegnapi meghívottja a barcasági, négyfalusi származású Kalit Eszter evangélikus lelkészjelölt volt, aki 2010. augusztusa óta szolgál Kolozsváron. Mint mondta, különböző programokat szerveztek az elmúlt időszakban a Collegium Lutheranicummal (CAL), amely a kincses városban tanuló egyetemista fiatalok szervezeteként működik: volt évzáró filmnézés a Fellegvár oldalában lévő Luther-házban, ifis karnebál a zene és a tánc jegyében, adventi vesperák az evangélikus templomban stb.
Az erdélyi magyar közösség alulról építkező, önálló gazdaságfejlesztési tervezeteként megfogalmazott Mikó Imre Terv kapcsán szervezett gazdasági témájú kerekasztal-beszélgetést a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a Bethlen Gábor Alapítvány.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gazdasági bizottságának alelnöke, Mátis Jenő által moderált rendezvényen Szatmáry Kristóf, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára, Péti Márton, a VÁTI Nonprofit Kft. irodavezetője, Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke és a Mikó Imre Terv koordinátora, valamint Juhász Jácint, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) dékánhelyettese, közgazdász-szakértő vett részt meghívottként. A terv véglegesítését az erdélyi polgárok, fiatalok, értelmiségiek, a tudományos és gazdasági élet szereplői, a civil és szakmai szervezetek, illetve a fejlesztések érdekeltjeivel együtt szeretnék megvalósítani – derül ki a közzétett Vitairatból.
Alaposan ráijesztett az eső kedden délután a Kolozsvári Magyar Napok szervezőire és általában a kolozsvári magyarságra: több rendezvény is komoly veszélybe került, különösen a szabadtériek. A Benkó Dixieland Band azonban van annyira patinás, hogy esőben is közönséget toborozzon magának, s az esernyőt szorongató, mégis tapsolni tudó közönség láttán az esőfelhők oszlani kezdtek. Így tegnap már verőfényes napsütésben kerülhetett sor például a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság rendezte fellegvári sétára, amelyen sokak számára ismeretlen érdekességek is elhangzottak az egykori csillagvárról. Közben a már-már félidőhöz érkezett magyar napok rendezvénysorozata keretében egymást követik a változatosabbnál változatosabb események – ezek során megtudhattuk azt is, hogy a magyarság ereje sokszínűségében rejlik, és a több nemzeti identitás felvállalása is ezt a sokszínűséget gyarapítja.
http://www.szabadsag.ro/szabadsag...;jsessionid=78A4BFC8EF2338280021121C3B44130D
Az 1911–1944 közötti magyar cserkészetet bemutató fényképkiállítás nyílt ma délután a Református Kollégium régi dísztermében, a magyar napok keretében.Kasza Tamás, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke elmondta, hogy ez a kiállítás egy két évre kiterjedő emlékévsorozat záróakkordjaként is tekinthető, hiszen tavaly a forradalom utáni cserkész újraszerveződés 20éves évfordulóját, az idén pedig az 1911-ben alakult első erdélyi – az udvarhelyi – cserkészcsapat megalakulásának századik évfordulóját ünnepelték.
A kiállított fotókat a fiatal cserkészek javították és nagyították ki, és a cserkészet mindennapjait mutatják be: kirándulásokat, táborokat, eskütételeket, a külföldi utakat. Olyan neves személyiségek is szerepelnek rajtuk, mint Bagaméri Béla, a Szelek barlangjának felfedezője.Részletek a holnapi Szabadságban. (13)
2011. augusztus 15-21. között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete második alkalommal is megtartják közösen a Kolozsvári Magyar Napokat. Az idén talán kissé több tapasztalattal, még nagyobb bizonyítási készséggel, melyet a tavalyi események hozama erősít.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok első rendezvényének a Bánffy palotában székelő Kolozsvári Szépművészeti Múzeum (igazgató Călin Stegerean) termei adtak lehetőséget, hogy a nagyközönség öt különböző tartalmú kiállítást tekintsen meg.
Kolozsvárra látogat a hétvégén Schmitt Pál magyar államfő. Az elnök a Kolozsvári Magyar Napok vendége lesz a vasárnap elkezdődött egy hetes rendezvénysorozat zárónapján, augusztus 21-én – jelentette be Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja vasárnap a Kolozsvári Állami Magyar Operában, az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Kolozsvári Magyar Napok nyitóünnepségén. Schmitt Pál megnyitja a 100 Tagú Cigányzenekar fellépését, ezt megelőzően pedig megkoszorúzza Márton Áron főtéri szobrát.
A Bánffy – palotában telt ház, több mint száz vendég részvétele mellett tartották a Kolozsvári Magyar Napok első tárlatmegnyitóját. Az eseményen többek között Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Fekete Emőke, a testület alelnöke, és László Attila, Kolozsvár alpolgármestere is felszólaltak.
Nyolc nap alatt több mint száz változatos esemény. Ez a Kolozsvári Magyar Napok előnye és hátránya is egyben.
Rengeteg és változatos program, ez egyben előnye és hátránya is az augusztus 14-21. között zajló Kolozsvári Magyar Napok idei kínálatának.
A nyolc naposra bővülő Kolozsvári Magyar Napok kínálatában szembetűnő a kulturális programok túlsúlya. Egyaránt lesznek koncertek, kiállítások, tudományos és színházi előadások, irodalmi estek, filmvetítések, gasztronómiai és borászati programok, gyerekfoglalkozások, illetve kézműves vásár a több mint egy hetes rendezvényen.
Szerkesztőségünk befejezte a távmunkát, pakolunk, költözünk le Tusványosra. És mivel Tusványos nekünk csak részben jó mulatság, inkább férfimunka, ezért megmutatjuk, hogy hová megyünk majd szórakozni idén nyáron.
A tavalyi öt naposhoz képest egyhetesre bővül a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat: az augusztus 15-e és 21-e között zajló fesztiválon az érdeklődők rengeteg, főként kulturális program közül válogathatnak. „A jó értelemben vett fesztivál jellegű programsorozat elsősorban azt célozza meg, hogy a Kolozsvárról elszármazott magyarok hazajöjjenek, és egy kellemes és hasznos hetet tölthessenek el az itthon maradott hozzátartozóikkal.
Egy hetesre bővül a rendezvénysorozat, koncertezik a Kistehén Tánczenekar, Rúzsa Magdi, a Benkó Dixieland Band is.
A 100 Tagú Cigányzenekar fellépése lesz az idei Kolozsvári Magyar Napok fénypontja – mondta el Gergely Balázs szervező, az EMNT alelnöke a rendezvény mai sajtótájékoztatóján. A programsorozat augusztus 15. és 21. között zajlik, a cigányzenekar koncertjét az utolsó napon tartják. A rendezvényt idén is együtt szervezi az EMNT és az RMDSZ, akikkel számos civil szervezet működik együtt.
Egyhetesre bővül a Kolozsvári Magyar Napok elnevezésű, második alkalommal sorra kerülő rendezvény augusztus 15–21. között. Az eseménysorozatot idén is közösen szervezi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az RMDSZ és a Kincses Kolozsvár Egyesület. Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője a csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: az idei ünnepség megszervezésére 100 ezer eurós keretből gazdálkodhatnak, ez a tavalyi költségvetés közel kétszerese. A magyar napok kiemelt rendezvénye idén is a 13. Szent István-napi nemzetközi néptánctalálkozó lesz, a fesztivál zárónapján pedig elkezdődik a Nemzetközi Hungarológia Konferencia is, melyre több mint ezer résztvevőt várnak.
A tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva még magasabbra tette a mércét a Kolozsvári Magyar Napok szervezőcsapata, és az idei, egyhetesre bővült rendezvénysorozatot 100 ezer eurós költségvetésből hozza tető alá – közölte Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke a magyar napok néhány perccel ezelőtt véget ért sajtótájékoztatóján, amelyen felszólalt továbbá az EMNT Kolozs megyei elnöke, Csigi Levente, az RMDSZ részéről pedig Máté András Levente megyei elnök, valamint László Attila alpolgármester.