A tavalyi öt naposhoz képest egyhetesre bővül a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat: az augusztus 15-e és 21-e között zajló fesztiválon az érdeklődők rengeteg, főként kulturális program közül válogathatnak. „A jó értelemben vett fesztivál jellegű programsorozat elsősorban azt célozza meg, hogy a Kolozsvárról elszármazott magyarok hazajöjjenek, és egy kellemes és hasznos hetet tölthessenek el az itthon maradott hozzátartozóikkal.
De úgy gondoljuk, Kolozsvár nem csak a kolozsváriaké, minden érdeklődő erdélyi és magyarországi magyart szívesen várunk ide, a kincses városba.” – fogalmazott az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Gergely Balázs, a rendezvény egyik szervezője.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői minden korosztály számára szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget kívánnak nyújtani. Képzőművészeti és fotókiállítások, ifjúsági- és gyermekprogramok, szabadidős és sportrendezvények, gazdasági és politikai kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, szabadtéri filmvetítések szerepelnek a programban. Az ínyenceknek pedig gasztronómiai és borászati bemutatókkal kedveskednek.
A rendezvénysorozatra számos előadót várnak az idén is. A meghívottak között lesz a 100 Tagú Cigányzenekar, Charlie, a Kistehén Tánczenekar, Rúzsa Magdi, Benkó Dixieland Band, Deák Bill Gyula Blues Band, Kolompos, a Kolozsvári Filharmónia és a Kolozsvári Magyar Opera. A koncerteket a Főtéren tartják. Az idei napokat több kulturális rendezvény is kíséri. Az augusztus 22-i Hungarológia Konferenciát Schmitt Pál magyar és Traian Basescu román államfő fővédnökségével tartják majd meg. Ugyanakkor a Magyar Napok keretén belül – a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a Heltai Gáspár Alapítvány közös szervezésében – rendezik meg a XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozót. Mi is ott leszünk, csak a pontos időpontot és a helyszínt nem tudjuk még.
Könyvbemutató: Szamosújvár képes monográfiája – szervező: Bálint Tibor Baráti Társaság
Kiállítások:
Örménymagyarok Kincses Kolozsvárért – Kincses Kolozsváron régen és ma – a Bástya helyreállításának képei, magyarázattal szolgál Bulbuk Márton István (a Bástya restaurátora) – Csíkszereda, híres kolozsvári örmények, műemlék jellegű örmény házak, kripták Kolozsváron, régi örmény üzletek cégtáblái, hirdetései – szervező: Bálint Tibor Baráti Társaság
A kolozsvári magyar iskolák, illetve a helybeli és környékbeli cserkészcsapatok programjai, amelyhez az alapot Kasza Tamás javaslatai adták:
A programok sikere érdekében bevonandó cserkész közösségek:
• Romániai Magyar Cserkészszövetség
• Kolozs Cserkészkörzet
• 51 számú Czetz János cserkészcsapat
Cserkészévfordulók:
• 100 éves az erdélyi magyar cserkészet
• 20 éves a Romániai Magyar Cserkészszövetség (az első cserkészcsapatok egyike itt alakult: 3 sz. Apácai Csere János cscs.)
• 70 éves a szamosújvári Czetz János cserkészcsapat (Gabányi János csapatalakító)
Szerk. megjegyzés: A rendezvénysorozaton ott lesz az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület is könyvbemutatókkal:
Gudenus J. J.: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája, Délvidéki örmény nemesek – Elemér – Écska – Nagybecskerek c. könyvekkel, valamint a most megjelent ARMENIA magyar-örmény havi szemle 1887–1907. (Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Szongott Kristóf, Szamosújvár, Tordorán Endre „Auróra” Könyvnyomdája) DVD kiadványával.
(Valamennyi kiadója: Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület).
http://www.magyarormeny.hu/uploads/file/fuzetekfileok/EOGYKE_2011_JUL-AUG_vegleges_webre2.pdf