Az 1911–1944 közötti magyar cserkészetet bemutató fényképkiállítás nyílt ma délután a Református Kollégium régi dísztermében, a magyar napok keretében.Kasza Tamás, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke elmondta, hogy ez a kiállítás egy két évre kiterjedő emlékévsorozat záróakkordjaként is tekinthető, hiszen tavaly a forradalom utáni cserkész újraszerveződés 20éves évfordulóját, az idén pedig az 1911-ben alakult első erdélyi – az udvarhelyi – cserkészcsapat megalakulásának századik évfordulóját ünnepelték.
A kiállított fotókat a fiatal cserkészek javították és nagyították ki, és a cserkészet mindennapjait mutatják be: kirándulásokat, táborokat, eskütételeket, a külföldi utakat. Olyan neves személyiségek is szerepelnek rajtuk, mint Bagaméri Béla, a Szelek barlangjának felfedezője.Részletek a holnapi Szabadságban. (13)